Egy-egy százalékkal most is támogathatjuk gyülekezetünket

és református egyházunkat

           

            A 2006. évi adóbevallás során továbbra is lehetőségünk van személyi jövedelemadónk 1+1 %-al támogatni a Nagyerdei Református egyházközség alapítványán keresztül a gyülekezet munkáját és egyházi iskoláinkat, intézményeinket.

            Gyülekezetünk lényegileg az egyházfenntartói járulékokból, és perselypénzekből működik. A gyülekezet életéhez tavaly közel egymillió forinttal járultunk hozzá az alapítvány részére felajánlott egyszázalékkal. Ez az összeg körülbelül 7-8 százaléka éves költségvetésünknek.

            Az elkövetkező hónapokban kitöltendő adóbevallásokhoz csatolt nyilatkozatokon keresztül támogassuk jövőre is egyházközségünket az alapítványon keresztül.

            Az egyik 1%-ot a törvény szerint a Magyarországi Református Egyháznak ajánlhatjuk fel ha a nyilatkozaton a 0066 technikai számot adjuk meg.

            A második 1%-al támogathatjuk közvetlenül a gyülekezet alapítványát, ha azt az „Alapítvány a Debrecen-Nagyerdei Egyházközségért és Ifjúságáért” részére töltjük ki. Az alapítvány adószáma: 18545269-1-09

            Köszönünk minden eddigi adományt!

Az oldal Internet Explorer böngészővel, 800x600 illetve 1024x768-as felbontás mellett a legélvezhetőbb!

Telefon: (52)410-811 | Email: | Az oldal készítője és karbantartója: | Tartalom: és | Technikai háttér: és | Egyházközségünk számlaszáma: 11738008-20012917 | 1%+1%: Az Országos Református Egyház technikai száma: 0066 A "Nagyerdei Egyházközségért" alapítvány adószáma: 18545269-1-09 |

Főlap

Billeder