|
Házasság hete 2010 A házasság olyan intézménye a társadalomnak, amit végletek közötti előítéletek, vagy illúziók öveznek. Beleszületünk, ebben növünk fel, de úgy tűnhet, a házasság és a család ma ezer sebből vérzik. Az európai házasságok többször végződnek válással, mint nem. A következményeket érzékeltetik az elváltakkal, és a „válási árvákkal” készített felmérések. A „Házasság Hete” mozgalom 12 évvel ezelőtt indult, felekezetek közötti kezdeményezés. Magyarországra 4 éve került. Fő célkitűzése, hogy újszerű módon ismertesse meg az emberekkel azokat az értékeket és bibliai alapelveket, melyek alkalmazása sikeressé és örömtelivé teheti házasságukat. Isten tervét mutatja be egy férfi és egy nő házasságáról a modern társadalomnak. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságairól, örömeiről és feszültségeiről; igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt. Tudnunk kell, hogy Isten tényleg szeret bennünket, hisz saját fiát hagyta meghalni értünk is. Az Úr a lehető legjobbat akarja adni a számunkra a házasságban is. Újra és újra felkínálja a bárhonnan való újrakezdést. Akkor is, ha azt hisszük, hogy a házasságunk jól, vagy „nagyjából” működik, esetleg éppen krízisben van, talán már szét is szakítottuk azt. Mi a feltétele, a jól működő házasságnak? Az elkötelezett kapcsolat. Ezt állítjuk a fókuszba 2010. február második hetében mindazokkal a gyülekezetekkel, felekezetekkel közösen sok országban, melyeknek a kérdés fontos, és Istennél kutatják a megoldást. Debrecenben a Nagyerdei Református Gyülekezetbe várunk minden érdeklődőt a 2010. február 12. és 14. közötti programokra: · február 12. péntek 17.30 (kb.20.30-ig) o megnyitó (Püski Lajos) o áhítat (Kozma György és Judit) o „Tűzálló”- film egy házasság válságáról és felépüléséről o beszélgetés a filmről (Dr. Hodossi Sándor) · február 13. szombat 14.00 - 17.00 o áhítat (Püski Lajos és Judit) o „Hullámzó házasság” (előadók: Mózes Áron és Zsuzsi) o „Intimitás, szexualitás” (előadók: Kovács Károly és Kata) o vallomások: „Hogyan készültünk rá, milyen a házasságunk?” · 17.00-től teaház · február 14. vasárnap 08.30 és 10.30: a Házasság hetét záró istentiszteletek További információk Házasság hete 2010 rendezvényéről: plakát, teljes program elérhető a www.refnagyerdo.hu, illetve a www.bhsz.hu honlapokon. Várunk minden érdeklődőt. a Szervezők |
|
|
Az oldal Internet Explorer böngészővel, 800x600 illetve 1024x768-as felbontás mellett a legélvezhetőbb!
Telefon: (52)410-811 |
Email:
|
Az oldal készítője és karbantartója:
|
|
![]()


