|
Kedves Barátunk!
Értesítünk, hogy a nyári szünet előtti utolsó KEVE Klub találkozónkat 2005. június 22-én szerdán, 18:00 órai kezdettel tartjuk. Beszélgetésünket Dr. Máthé György fogja vezetni. Témánk: Büntet-e Isten (életünkben)? Talán a legkedvesebb barátom és lelki testvérem aki Budapesten él, azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy segítsek neki gondolataimmal, mert neki kell vezetni egy közösségi alkalmat a címben jelzett témakörben. Nem igazán tudtam neki segítségére lenni, de neki meg kellett tartania az alkalmat így alkalma volt elmélyednie a tárgykörben. Miután a kérdés azóta is foglalkoztat elvállaltam, hogy felvetem a kérdést magunk között. Ezek után megkértem, hogy saját gondolatait juttassa el hozzánk. Egy éjszaka és egy nap kellett, hogy összeszedje gondolatait, amin bevallása szerint már két éve gyötrődik! Íme: Ki az Atya? A tanítványok kérték Jézust: ”Uram, mutasd meg nekünk az Atyát s az elég lesz nekünk” (Ján 14,8). Jézus válasza: „…Aki engem látott az Atyát is látta… A szavakat amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van.” Jézus által ismertük meg az Atyát: (Mt 11.27 és Lk 10,22): „Mindent átadott nekem Atyám. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, azt csak a Fiú tudja, vagy akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Az Atya: (Ef 3,9) mindenek teremtője, (Róm 11,36) minden belőle, általa és érte van, (Ef 4,6) mindnyájunk Atyja, (1Tim 1,17) örökkévaló Isten, (Jn 17,3) egyedül igaz Isten, (Mk 10,18) jó Isten, (Róm 15,5) türelem és vigasztalás Istene, (2Kor 1,3) irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, (2Kor 13,11) a szeretet és béke Istene, (1Jn 4,16) szeretet az Isten (Jn 16,27) aki szeret minket.
Jézus után nekünk is szabad úgy szólítanunk, ahogy Ő szólította (Gal 4,6;Lk 11,2): „Abba, Atya!” De már az Ószövetségben is sok helyen olvashatunk Isten irgalmáról, könyörületéről, szeretetéről, de pl. (Tób 3,13): „Áldott a Te neved, atyáink Istene, ki ha megharagszol is, irgalmasságot gyakorolsz, és a sanyarúság idején megbocsátod a bűnöket azoknak, akik kérlelnek Téged.” Igaz, hogy Isten azt mondta Mózesnek (2Móz 33,19 és Róm 9,15): Azon könyörülök, akin akarok és ahhoz vagyok irgalmas, aki nekem tetszik”, de ez nem az Atya rapszodikusságát fejezi ki, hanem teljhatalmát, mindenhatóságát a kor nyelvezetében, hogy mindenki értse. Jézus volt az, aki kibékítette az emberiséget az Atyával (Róm 5,1): Mivel tehát a hit révén megigazultunk, békében élünk Istennel, Urunk, Jézus Krisztus által. Általa jutottunk hozzá a hitben, kegyelemben…” Kétség nem fér tehát ahhoz, hogy Isten a szeretet, aki atyai szeretettel szeret minket: (Zsid 12,6): „Mert megfenyíti az Úr akit szeret, megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.”, majd később: „Ha nem részesülünk a fenyítésben, ami mindenkinek kijár, akkor fattyak vagytok, nem fiak!” (Péld 3,12): „…mert az Úr azt feddi, akit szeret, s azt a fiát sújtja, akit kedvel!”
Ezek után kérdezhetjük: büntet-e az Isten? Lényeges különbség van a büntetés és a fenyítés, illetve fedés között. Magunk is érezzük, hogy utóbbiak jóakarattal, szeretettel történnek, de a Magyar Értelmező Kéziszótár is lényegi különbséget tesz a két eljárás között. „Büntetés az a testi vagy lelki hátrány, amelyet az elítéltre kiszabnak és amelyet annak el kell viselnie”, Míg „dorgál, valami miatt rosszalló, bíráló szavakkal illet, korhol, fedd.”
De hát akkor Isten miért engedi meg testi, lelki szenvedéseinket? Fel kell tennünk a kérdést, hogy mi a szeretet? Bolberitz Pál szerint ezt a kérdést nem a közmegegyezés hivatott eldönteni. Eddig okos emberek magyarázták meg nekünk, amit azután a médiumok belesulykoltak az emberek fejébe. Az istenen kérjük számon saját szeret fogalmunkat? Hiszen a szeretet nem jelent mást, mint hogy engem szeressenek és én majd megmondom, hogy hogyan. Én pedig akkor és úgy szeretek, ahogy jólesik. Ha Isten a szeretet és valójában én döntöm el, hogy mi az, hogy szeretet, akkor Istentől jogosan kérem számon, hogy miért nem úgy szeret, ahogyan azt én elképzelem, elvárom. Gyakran halljuk, hogy ezt vagy azt a borzalmat, katasztrófát, szörnyűséget hogy engedhette meg az Isten, hiszen ha Ő mindenható és mégis megengedi, akkor valójában nem is szeret! Nekünk erre az Istenre nincs szükségünk! És most ezzel eljutottunk az ateizmus lélektani gyökeréig. Ne tegyük!
Valójában nem a szeretet, hanem a hit mindennek az alapja! El kell hinnem, hogy Isten a szeretet, de nem mindig úgy szeret, ahogyan elképzelem. Nem azt adja, amit kérek, hanem amire szükségem van! Ez a hit egyik nagy próbája! Lám, egyszülött Fia ott szenvedett a kereszten (Passio) és nem mentette meg, mert az emberiségnek szüksége volt a keresztáldozatra, a megváltásra. A szenvedés engedelmességre tanít. A hittel elfogadott szenvedéstől lehet igazán megtanulni, hogy mi az isteni szeret lényege. Ez súlyos ellentmondásnak tűnik, de tessék megkérdezni a vértanukat, börtönben sínylődött lelkipásztorokat, papokat, szerzeteseket. Lehet, hogy nem is a saját, hanem a mások bűnei, gonoszsága okozza szenvedésünket, a sátán az aki gyötör minket, hogy megkísértsen. Ilyenkor engesztelésképpen szenvedünk. Hiszen Jézus mondta (MT 9,13): …tanuljátok meg mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot!.
Dr. Bujdosó Ernő A Magyar Országos Atomenergia Hivatal nyugalmazott igazgatója
Magam részéről még mit tehettem? Elővettem a Bibliát és a számítógépen kikerestem, hogy melyek számomra a leglényegesebb ige helyek amik a büntetéssel kapcsolatosak.
Íme:
2Móz. 34.7 - Megtartja szeretetét ezerízig, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat és a fiak fiait harmad- és negyedízig. Jer. 46.28 - Ne félj, szolgám, Jákob - így szól az ÚR -, mert én veled leszek! Véget vetek minden népnek, akik közé szétszórtalak, de neked nem vetek véget. Megfenyítelek igazságosan, mert nem hagyhatlak büntetés nélkül. Mt. 25.46 - És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre. Jer. 48.44 - Aki a rettegés miatt menekül, verembe esik, és aki feljön a veremből, kelepce fogja meg, mert elhozom Móábra a büntetés esztendejét! - így szól az ÚR. Hós. 9.7 - Eljön a büntetés ideje, eljön a megtorlás ideje.
Nyitva maradt kérdéseim: 1. Megváltozott e az Isten büntetési rendje az Újszövetség népe számára 2. Van e szoros kapcsolat a bűn és a büntetés között, a bűn nagyságától függően. 3. Van e kollektív büntetés 4. Bűnhődhetem e mások vétkéért. 5. Büntetés e feltétlenül a betegség ,vagy halál
Találkozónk helyszíne: a debreceni KEVE Csoport székhelye, Debrecen, Miklós utca 18.
Debrecen, 2005. június 12. Szeretettel várunk:
|
|
|
Az oldal Internet Explorer böngészővel, 800x600 illetve 1024x768-as felbontás mellett a legélvezhetőbb!
Telefon: (52)410-811 |
Email:
Az oldal készítője és karbantartója:
| Tartalom: |
|


