A választás helyi rendje

 

·        November 7-én, vasárnap 13 óráig a jelöltek egy fényképet és 240 karakternyi bemutatkozó szöveget kell beadjanak a lelkészi hivatalba. Így egy A/4 lap mindkét oldalát felhasználva minden jelöltnek egyforma esélyt biztosítva mutatjuk be a gyülekezetnek írásban a jelölteket.

·        November 20-án, vasárnap mindkét délelőtti istentiszteleten a jelölteket kihívjuk az úrasztala köré, hogy nevüket bemondva a bemutatkozó lappal azonosíthassa a gyülekezet. A lepecsételt szavazó lapon már csak a jelöltek neve lesz, szintén ABC sorrendben.

·        November 27-én, vasárnap mindkét délelőtti istentisztelet után egy óra hosszáig lehet a szavazatokat leadni. Az istentiszteletre érkezők egyik fele, A - K-ig a Bolyai utcai bejáratnál, az L - Z-ig a kert felöli bejáratnál kaphat szavazólapot, ha választási névjegyzékben a neve szerepel. Ha mindez az istentisztelet kezdetéig torlódás miatt nem bonyolítható le a gyülekezet énekléssel várjon az alkalom kezdetére. Szavazófülke a karzaton a kisszoba, és az orgona felöli sarok, földszinten a templomi iroda, az orgona alatti terem és a mózesszékek jelöltettek ki. A két főbejáratnál lesznek az urnák elhelyezve. Urnabontás a második istentisztelet után egy órával lesz.

·        Előzetes eredmény: december 4-én mindkét délelőtti alkalmon szószékről felolvastatik és a két kijárat belső oldalánál kifüggesztetik.

·        Végleges – jogerős – eredményt december 13-án lehet kifüggeszteni, ha nem lesz fellebbezés.

 

Az oldal Internet Explorer böngészővel, 800x600 illetve 1024x768-as felbontás mellett a legélvezhetőbb!

Telefon: (52)410-811 | Email: | Az oldal készítője és karbantartója: | Tartalom: és | Technikai háttér: és | Egyházközségünk számlaszáma: 11738008-20012917 | 1%+1%: Az Országos Református Egyház technikai száma: 0066 A "Nagyerdei Egyházközségért" alapítvány adószáma: 18545269-1-09 |

Főlap

Billeder