András-szolgálat 3. – „Odavitte Jézushoz…”

Bizonyságtétel:

Győriné Tóth Edit vagyok, 14. éve tagja a nagyerdei gyülekezetnek és a református egyháznak.

Igaz ugyan, hogy csecsemőkoromban megkereszteltek, de szüleim és az iskoláim ateista szemlélet szerint neveltek. Már felnőtt voltam, amikor konfirmáltam friss házasként és kismamaként, gyülekezetünk Bibliaiskoláját elvégezve.

Az a sok-sok évig tartó út is csodálatos, és visszatekintve nagyon tanulságos, amíg jó néhány keresztyén testvér hűséges támogatása, szelíd vezetése segítségével eljutottam a döntésig, hogy Krisztushoz szeretnék tartozni, az Ő útján járni életem hátra lévő részében.

De most mégis inkább arról szeretnék beszélni, ami ezután következett. Az után, hogy az Isten csöndes, de kitartó hívására végre kinyílt a fülem és a szívem, és esküt tettem, hogy többé nem hagyom el ezt az utat.

Eleinte sok, ma már mulatságosnak látszó téves gondolat gátolt a felszabadult Krisztushoz-tartozást megélni. Például a kisfiamat két éves koráig többek közt azért sem kereszteltük meg, mert féltem, hogy nem lesz pénzünk megfelelő ünneplő ruhát venni.

Ma már eszembe sem jutna, hogy kamasz gyerekeimet öltözékük miatt tartsam távol az istentisztelettől, vagy más gyülekezeti alkalomtól. Sőt! Jöjjenek, ahogy vannak, hiszen ki más tudná jobban megigazítani őket, ha nem a megváltó Krisztus.

Nem tudok elégszer hálát adni az Úrnak, hogy nagyon szeretnek idejönni barátok és szerető felnőttek közé. Az ifis csoportokban társakra találnak, és ifi-vezetőik tanácsait, példáját sokszor könnyebben elfogadják, mint az unalomig hallott szülői intelmeket.

Akire gyermek bízatott – szülő, nagyszülő, pedagógus – jól tudhatja, hányféle csapdától, bajtól kell félteni, s mekkora megnyugvás ebben a közösségben tudni őket, ahol egymásra is vigyáznak, és kérhetik a Szentlélek segítségét.

Az élet annyi más területén is a saját bőrömön tapasztalom, milyen jó gyülekezetben élni:

Pár éve baleset érte a férjemet, aggasztó állapotban feküdt a kórházban. Elég messze lakunk, ezért autó nélkül lehetetlen feladatnak látszott a gyerekek iskolába kísérése, a munkahelyi túlóráknak való megfelelés, miközben legszívesebben el sem mozdultam volna a párom mellől, hogy bátoríthassam. De akkor is ott volt a segítség, a gyülekezetből egy kedves testvér látogatása, a vele való jó beszélgetés kiemelte a férjemet az elkeseredés gödréből.

És a másik személyes példám: programozó vagyok, ezt manapság sikerszakmának tekintik, és régen eszembe sem jutott, hogy gondjaim adódhatnak, de nagyot fordult velem a világ, egy családos nő 5 év GYES után, kisgyerekekkel – szemben az egyre frissebb szakmai képzettségű, éjjel-nappal hajtani képes ifjú titánokkal: sajnos, nekem is szembe kellett nézni a munkanélküliség fenyegetésével, s ilyenkor önmagát méricskélve az ember könnyen elveszíti az önbecsülését. Sokszor legszívesebben elbújtam volna, úgy éreztem, már semmit sem tudok, semmit sem érek.

De az Isten nem hagyott sokáig ebben vergődni, megmutatta, hogy neki igenis értékes vagyok, Ő számít rám, és bíz rám feladatokat a gyülekezetben, és ez a szolgálat bizony nagy tisztesség, és nagyon hálás vagyok érte, hogy kapok hozzá erőt is Tőle.

Sok kisebb-nagyobb lehetőség adódik, amikor megtapasztalhatom, hogy mennyi mindenféle képességgel ajándékozott meg az Isten.

Tudok például, és nagyon szeretek is énekelni, és itt a gyülekezeti kamarakórusban erre is alkalmam van. Luther ezt mondta: „aki énekel, kétszeresen imádkozik”, és számomra ez elmondhatatlan öröm forrása.

A gyülekezet úgy ölel körül, mint egy igazi, erős család. Amikor megtértem, a férjem még útkereső ember volt, és kérdéseivel, kétségeivel nagyon nehezen birkóztunk. Egyedül nem is hiszem, hogy sokat tudtam volna neki segíteni, hisz magam is tapasztalatlan voltam a hit dolgaiban, és rengeteg mindent nem tudtam, vagy nem értettem pontosan.

De nem maradtunk egyedül ebben a helyzetben sem: a gyülekezetben működő sok kiscsoport közül legelőször – persze a Bibliaiskola mellett – kedves házaspár barátaink hívtak bennünket a házaspári kör alkalmaira, ahol a keresztyén szellemű beszélgetésekben megoszthattuk egymással nehézségeinket, kudarcainkat és örömeinket. Azt tapasztaltuk, hogy sok hasonló buktató van az életünkben, és tanácsot, megértést tudtunk adni egymásnak, és főként imádkozhattunk egymásért. A Bibliára támaszkodva Isten bölcsessége volt a forrása a nehéz helyzetek megoldásának, s örömmel mondom, hogy ma már – hosszú évek óta – együtt veszünk úrvacsorát a férjemmel.

Mostanában, amikor ott lépkedünk egymás mellett, hogy magunkhoz vegyük a bort és a megtört kenyeret, mindig eszembe jutnak azok a régi idők, amikor még a férjem nélkül mentem az úrasztalhoz, és az istentisztelet végén összeszorult a torkom látva, hogy gyülekezetünk lelkész házaspárja, férj és feleség egymással szemben állva, egymásra tekintve isznak a közös pohárból. Tudtam, hogy türelmesnek kell lennem, és bíznom kell az Úrban, abban, hogy egyszer majd mi is fogunk együtt úrvacsorát venni a férjemmel, de azért ez csöppet sem volt könnyű várakozás. Most pedig végtelenül hálás vagyok Istennek, köszönöm neki a testvéreket, barátokat, akik végig velünk voltak, és átsegítettek bennünket ezen a nehéz időszakon.

Senki nem csodálkozott értetlenkedéseinken, Istenről alkotott téves gondolatainkon, hanem türelmesen meghallgattak, és tanítgattak. Aki keresztyénné lett, nagyon jól tudja, hogy nem könnyű átadni magunkat Istennek, de ha egyszer átéli az ember, milyen is az, az óriási erőt ad továbbmenni ezen az úton.

Istentől más-más tudást, képességeket, érdeklődési kört kaptunk, és ha ezeket felhasználjuk arra, hogy az Ő akarata szerint egymást segítsük, megörvendeztessük, azzal mindnyájan gazdagodunk.

Nem is tudom elmondani mennyi szeretetet, segítséget, bátorítást kaptunk tettekben és szavakban, amióta befogadott bennünket a gyülekezet. Hiszem, hogy mindennek a jónak a forrása Isten.

Miért jó a gyülekezet közösségében élni? Én úgy érzem, máshogyan nem is lehet, ha Krisztust akarjuk követni életünk útján. És milyen nagyszerű dolog, hogy az a keskeny út, ami bizonyosan az Istenhez vezet, nem csak létezik, de csodálatosan szép is, terhei és nehézségei ellenére.

Minden évben van egy hét az életünkben – sokunk életében, amikor nyáron néhány százan a gyülekezetből, kicsik és nagyok, fiatalok és idősek együtt elutazunk Sátoraljaújhelyre, a Várhegyre táborozni, együtt keresni Isten akaratát, és az Ő közelségét. Ez a hét maga a csoda, és ha elképzelem, hogy ilyen lehetne a világ, ha benne minden embernek az lenne a legfontosabb, hogy értse és kövesse Isten akaratát, akkor megértem, miért nem lehetek csöndben visszahúzódó, csak otthon Bibliát olvasgató keresztyén, és miért kell minél több emberrel megismertetni az Evangéliumot, hogy ők is részesei lehessenek mindennek.

Hálát adok Neki a lehetőségért, hogy alkalmatlanságom ellenére most mégis bizonyságot tehetek Róla, hiszen a Bibliában, a Máté evangéliumában Krisztus ezt mondja:

„Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt”. [Máté 10:32]

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Ezékiel könyve 34. fejezet 11-16.

11Mert így szól az én Uram, az ÚR: Majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat.

12Ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak, amikor ott áll juhai között, amelyek szét voltak szóródva, úgy viselem gondját juhaimnak. Kiszabadítom őket mindenünnen, ahová csak szétszóródtak egy felhős, borús napon.

13Kivezetem őket a népek közül, és összegyűjtöm az országokból, azután beviszem őket a saját földjükre. Legeltetni fogom őket Izráel hegyein, a völgyekben és az ország minden lakóhelyén.

14Jó legelőn legeltetem majd őket, és Izráel magas hegyein fognak tanyázni. Jó tanyájuk lesz, ott heverésznek, és kövér legelőn legelésznek Izráel hegyein.

15Én legeltetem juhaimat, és én keresek nekik pihenőhelyet - így szól az én Uram, az ÚR.

16Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell.

Csendesedjünk el és imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk az Úr Jézus Krisztus által! Köszönjük ezt az új napot, amikor megpihenhetünk újra szeretetedben. Köszönjük, hogy elküldted Fiadat utunk mutatására a Hozzád vezető úton az elveszett bárányoknak. Köszönjük Urunk a megváltást, hogy a magunk szabadságából a gyülekezet közösségébe vezettél minket. Bocsásd meg Uram, hogy nem tudunk mindig Hozzád méltóan létezni. Bocsáss meg, hogy hasonlóvá lettünk a romló világgal, és újra meg újra eltévedünk. Bocsáss meg Urunk az elmúlt hétért is, amikor templomodból eltévedtünk; eltévedtünk, és nem találtunk a helyes útra, és hasonlóvá akartunk lenni a körülöttünk lévőkhöz. Bocsáss meg Urunk minden felismerésünkért, és azokért is, amit még nem ismertünk fel. Kérünk Urunk, segíts nekünk dicsőségedben tevékenykedni. Kérünk Urunk a Téged keresőkért és azokért, akik most találtak Rád. Nyisd meg szívüket és tarts meg nyájadban. Kérünk Uram, áldd meg pásztorainkat és a gyülekezetet. Kérünk, a Szentlélek ereje segítse az Ige hirdetőjét és nyissa meg a hallgató szívet. Ámen.

Jövel Szentlélek Úr Isten,

Töltsd be szíveinket épen.

Mennyei szent ajándékkal,

Szívbéli szent buzgósággal.

Melynek szentséges ereje,

Nyelveket egyező hitre

Egybegyűjte sok népeket,

Kik mondván így énekeljenek:

Alleluja! Alleluja!

Te szentségnek új világa,

Igédnek vezérlj útjára,

Taníts téged megismernünk,

Istent atyánknak neveznünk.

Őrízz hamis tudománytól,

Hogy mi ne tanuljunk mástól,

És ne légyen több más senki,

Hanem Krisztus, kiben kell bízni!

Halleluja! Halleluja!

370. dicséret 1-2.

János evangéliuma 10. fejezetében Jézus szavait olvashatjuk: János 10:1-14

ť1Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló;

2de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora.

3Ennek ajtót nyit az ajtóőr, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti.

4Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját.

5Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.Ť

6Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit jelent, amit mondott nekik.

7Jézus tehát így szólt hozzájuk: ťBizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja.

8Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk.

9Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál.

10A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.Ť

11ťÉn vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.

12Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jönni, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és elszéleszti őket.

13A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal.

14Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem…Ť

Nagyon jó olvasni, hallani ezeket a sorokat. Mégis először egy picit gondoljunk vissza a Jézuskorabeli pásztorkodásra, pásztoréletre. Mert amire úgy gondolunk, hogy hát ez teljesen világos: pásztor, rendben van – lehet, hogy nem is annyira világos, merthogy azért a kulturális körülmények egy kicsit különböznek.

Amikor mi olvassuk a Szentírásból akár ezt a szakaszt, akár más pásztorról szóló szakaszt, akkor itt a Hortobágy mellékén, bizony nekünk a Hortobágy jut eszünkbe. És ez nem volna baj, csak az itteni pásztorkodás radikálisan másmilyen volt, és ma is másmilyen, mint akkor ott, a Közel-Keleten, Jézus korában. Először egy pillanatra gondoljunk vissza, és nézzük meg, milyen körülmények között pásztorkodtak; mert Jézus abból meríti a képanyagot, és úgy érthető, amit mond.

Először is, hogy a vidék nem ilyen sík, nagy puszta, mint itt a város körül, hogy messze kilométereket be lehet látni. Lehet látni kilométerekről, ha jön a farkas, vagy ha netalán egy bárány párszáz méternyit elcsatangolt. Ott Palesztinában nagyrészt sziklás, bozótos, hegyvidéki terület van, és ezen a sziklás, bozótos hegyvidéki területen, ha egy-egy bárány akár csak tíz vagy húsz métert sodródott el a nyájtól, már eltakarta egy-egy szikla, egy-egy bozót, és már nem lehetett látni. De legfőbbképpen ő nem látta, hol van a nyáj. Vagyis nagyon könnyen el lehetett tévedni, le lehetett morzsolódni a nyájról. Sokkal veszélyesebb volt, mint itt nálunk.

Aztán: itt, ma már a Hortobágyon komoly ragadozóktól nem kell félni (legfeljebb kemény téli időben merészkednek le a hegyekből a ragadozók). De ott Palesztinában, Jézus korában, még komoly nagy vadak is éltek, és ez a sziklás, bozótos terület pedig nagyon jó búvóhely volt, hogy lessék a nyájat. De legfőbbképpen a kisodródót, a leszakadót, aki egyedül van; mert az préda. De ezt nagyon jól tudjuk. Ha valaki természetfilmeket nézett mondjuk az afrikai szavannáról, akkor ott egyértelműen lehet látni, hogy mindig azt lesik a vadak, hogy hol sodródik le valamelyik csak pár méternyire is a közösségről. Mert akkor ott őt leválasztják, és vége van. Viszont, hogy hogyan terelgetik akár még a nagyobb állatok is a kicsinyeiket befele a közösségbe, hogy védjék, az nagyon tanulságos és figyelemreméltó.

Aztán van egy másik kép is, ami kevésbé ismerős nekünk. Nevezetesen az – amit ugyan tudunk, mert karám nálunk is létezik –, hogy ott Palesztinában a sok kőből, ami ott volt, egy területet körbe kerítettek egy kőfallal, annak egyetlenegy ajtaja volt, és éjszakára oda vitte be a pásztor a nyájat. Nemegyszer több pásztor egy ilyen védett területre, mi azt mondanánk karámba terelte a nyáját; és úgy, hogy odaállt a pásztor a karám nyílásához, a botját tartotta, s a juhok egyenként soroltak be a botja alatt – akár a 23. zsoltárra gondolunk, vagy más ilyen bibliai szakaszokra, ekkor kezdjük érteni. A közel-keleti pásztor, az nem messze egy fa árnyékában heverészett, és fújta a furulyáját, hanem keményen küzdött a nyájért, hogy védje őket.

Nos így, egyenként soroltak be, megszámolta megvan-e mindegyik, egyenként ismerte, sőt nevet adott neki. Ezért olvassuk, mondja Jézus, hogy nevükön szólítja. És ugyanígy engedték ki a nyájat másnap legelni. Olyannyira személyes volt a kapcsolat, hogy a hangot ismerték, és arra mentek. Amikor egy ilyen védett területre éjszaka több pásztor a maga nyáját beterelte, akkor reggel odaállt az egyik pásztor az ajtóhoz, és szólította a juhait, és azok elindultak, a többi nem. Mert ismerték a pásztoruk hangját. Majd amikor kihívta mindet, aki hozzátartozik, akkor jött a másik pásztor. Az is odaállt az ajtónyíláshoz, szólította a juhait, és az ő nyája elindult kifele. Ennyire személyes volt a kapcsolat, csak így maradhatott életben egy nyáj azon a vidéken.

Nos így talán jobban érthető a jézusi nagyon szép képanyag, amikor azt mondja: „én vagyok a jó pásztor”.

Ezek után merjük megfogalmazni – bár lehet, hogy a posztmodern ember először tiltakozik –, de vannak elemi létszükségleteink; ez ellen nem tiltakozik a mai ember! Persze, hát kell kenyér, kell víz, kell munkahely, pénz kell, minél csicsásabb lakás kell. Hát persze vannak – ezek a mi létszükségleteink. Ez mind igaz, hogy ezekből tisztes mértékkel kell valami. Azonban én most folytatom, és valami mást is szeretnék elmondani. Elemi létszükségletünk van. Hármat szeretnék most kiemelni, ami ellen lehet, hogy tiltakozik sok ember ma:

ˇ Az egyik létszükségletünk a védelem – a védettség.

ˇ A másik a gondoskodás.

ˇ A harmadik pedig a vezetés.

Ezek is ugyanolyan létszükségleteink, mint a kenyér és a víz. „Nem csak kenyérrel él az ember…” – olvassuk már a Szentírás soraiban is – „hanem minden igével, ami az Isten szájából származik”. Nem csak testi szükségletei vannak az embernek, hanem az embernek lelki közösségi létszükségletei is vannak, ami nélkül nem lehet igazán boldog és kiegyensúlyozott életet élni, sőt egy idő múlva sokak életében maga az élet kérdőjeleződik meg, ha nincs védelem, gondoskodás és vezetés.

Szükséges a védelem, vagyis szükséges a pásztor. Szükséges a nyáj, a közösség, mert a közösség által ad védelmet az Isten. Így teremtettünk meg. Közösségre van szükségünk, a pásztorral és népével, a nyájával. A védelemre nagyon nagy szükségünk van, mert a vadak ma is lesben állnak. Ahogy az Újszövetség egyik helyen mondja: „a gonosz, mint ordító oroszlán szertejár…” – gondoljunk az afrikai szavannára – „mint ordító oroszlán szertejár, keresve kit nyeljen el”. Keresi, figyeli, ki az, aki azt mondja: „Ó, hát nem annyira fontos az a közösség… megy ez úgy egyedül is, meg hát annyi munka van, meg annyi dolog van, nem érek én rá ilyen közösségbe járni… majd ha nyugdíjas leszek!” Vigyázz, nem leszel nyugdíjas! Addigra már az oroszlán felfal – ha hagyod magad, vagy tudatosan engeded magad, netalán tudatosan akarsz elsodródni az Isten által adott védelemből, közösségből. Vigyázz, iszonyatos veszélyeknek teszed ki magad.

Gondoskodásra szükségünk van testi, lelki, szellemi vonatkozásban is. Jézus azt mondja: „én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek”. Igen. A gondoskodásra is szükség van. Bizony, egy apró képpel hadd jelezzem: az úgynevezett erősebbik nem – hogy milyen gyengék vagyunk férfi barátaim! Iszonyatosan sérülékenyek vagyunk. Tessék megnézni, hogyha egy férfi marad özvegyen, bizony sokszor olyan tétova. És nagyobb a valószínűsége, hogy rövidebb ideig lesz özvegy, mintha egy nőtestvérünk marad özvegy. A gondoskodás az éltetni tud.

A közelmúltban általános iskolai találkozóra hívtak. És nekem két hazát adott a végzetem – ahogy valahol valaki írta, mert az általános iskolát két különböző településen végeztem, egyik illetve másik részét. Úgyhogy most a közelmúltban két településen, két helyen is voltam. Nos ott, ahol a 8. osztályt befejezhettem, 54-en voltunk nyolcadikosok abban a faluban, az ötvennégyből 11-en már nem élnek. Tizenegyen. Ötvenegynéhány éves koruk előtt meghaltak. És a tizenegyből 9 férfi. A gondoskodásra nagyon nagy szüksége van annak is, aki azt hiszi, hogy nagyon erős.

A harmadik a vezetés. A vezetés, és ezért kezdtem a közel-keleti pásztorképpel. Itt a Hortobágyon: persze, hát egy kilométerről is látom, hogy ott a nyáj, meg ott a pásztor! Jézus nem erről beszél. Ezt most felejtsük el, a mi hortobágyi adottságainkat. Hanem arra gondoljunk, amilyen ott, akkor volt! Mert a hallgatók azt értették, abban éltek! Ott, ahol bozótok, sziklák között vezetett az út, úgy kellett keresni mindig, hol van egy kis legelő. Ezért ment elől a pásztor a Közel-Keleten. Ott nem lehetett hajtani a nyájat, mert belementek a szakadékba, a vadak karmaiba. Meg eltévedtek a bozótban. A pásztornak elől kellett menni, mert iszonyatosan sok útvesztő volt. Elől megy, és hívja a nyáját. És mert ismerik a hangját, követik. Elől megy. Nagyon nagy szükségünk van vezetésre, lelki, szellemi vezetésre is, hogy halljuk és kövessük. Vigyázz! Egy bizonyos távolság után, ha sodródni kezdesz, ha lemorzsolódni kezdesz, a tápláló, éltető közösségből nem fogod hallani a hívó szót.

Oly sokan mondták már nekem: „hát tiszteletes úr, mi nem járunk gyülekezetbe, de hát tudok én otthon is imádkozni”. Nagyon nagyszerű, de már nem hallod a hívó szót, már nem hallod a tanácsoló szót, már nem hallod a biztatást, nem hallod a vigasztalást, már nem hallod a pásztori szót, és onnantól kezdve már egyedül bolyongasz. A követés, és hallani a hívó szót, ez összetartozik. Ha meghallottam az Isten hívó szavát és nem megyek, akkor egyszer hallótávolságon kívülre kerülök. Megkeményedik a szívem, meg a fülem. Meg a világ zaja olyan nagy lesz, hogy bár szól az Úr, úgy csendben, halkan, de a bozótok túloldalán, és már nem az Urat hallom, ezért nem tudom már követni. Ne áltassuk magunkat a kísértő nagy turpisságával, hogy ‘tudok én egyedül is!’. Persze. Először még legel a bárány… egy méterre, öt méterre, tíz méterre, aztán már egy bozót mögé került, már tíz bozót mögött van, már nem is látja a nyájat és a pásztort, és már hiába szól a pásztor, már nem hallja. És ha nem hallja, nincs kit követni.

Szükségünk van vezetésre. Mert ha nem keressük, és nem vesszük komolyan a vezetést, akkor biztos, hogy végleg el fogunk veszni.

Legyen Jézus a jó pásztorod! Pásztorajánlatban és felhozatalban nagy kínálat van. A történelemben mindig nagy volt, néha még a farkasok is úgy öltöznek, mintha pásztorok lennének. A politikai és szellemi vezetők gyakran vétkeznek, de ez önmagában nem lehet kifogás. A Szentírás gyakran nevezi a politikai szellemi, vallási vezetőket is pásztornak.

Az Ezékiel könyvéből előbb hallott bibliai szakasz előtt lévő versekben nagyon keményen bírálta az Úr a korabeli politikai, nemzeti, vallási vezetőket, akik csak magukat hizlalták, és nem törődtek a nyájjal. A nyáj csak arra kellett, hogy abból meggazdagodjanak. Ma azt mondanánk: megélhetési valakik legyenek. De mégis az Isten – mert szükségünk van vezetésre, gondoskodásra és védelemre – földi pásztorokat is akar állítani. És közösségeket akar adni nekünk még akkor is, hogyha nincs tökéletes nyáj. Ilyet ne keress! De akkor is nyájhoz, közösséghez kell tartoznod. Nem lehet kifogás a vezetők bűne, mulasztása, gyengesége. Nem lehet kifogás, és ne legyen kifogás az, hogy a közösség nem tökéletes. Nincs tökéletes közösség, mégis kell a közösség. Nincs tökéletes család, mégis szükségünk van a családra.

Jézus legyen a jó pásztorod. Jó pásztor – a Szentírást ismerő emberek nagyon jól tudják, hogy ez, hogy jó pásztor, ez Jézus nevét jelenti, ez Jézusra vonatkozik mindig. Aztán állított pásztorokat, de mi már gyarlók vagyunk. Mégis, az Isten teremtésbeli rendje szerint, és a megváltás rendje szerint, így akar védelmet, gondoskodást, vezetést adni a közösség által. Jézus az, aki nem belőlünk akar meggazdagodni, karriert csinálni. Ahogy Pál apostol írja: „önmagát megüresítette, Isteni dicsőségét odahagyva, szolgai formát vett fel, hozzánk hasonlóvá lett, és engedelmes volt a kereszthalálig”. Jézus önmagát megalázza és megüresíti, hogy minket megajándékozzon és meggazdagítson. Ilyen pásztor nincs rajta kívül. Nincs. A legjobb emberi pásztorok is gyarlók hozzá képest. És a jó pásztor, Jézus, véd, vezet, gondoskodik. Nyája közösségében táplál és őriz.

Miért legyek tagja ennek a nyájnak, ahol ilyen meg olyan bárányok vannak? Miért legyek tagja gyülekezetnek? Az előbb Edit nagyon szépen vallott személyes tapasztalatai vonatkozásában. Pedig a mi közösségünk is gyarló közösség. Én néha egy kicsit húztam a nyakam. Túl szépet hallottam. De tudom, hogy igaz. De el tudnánk mondani azért a gyarlóságainkat is. Mégis, szükségünk van a közösségre. Szükségünk. Az Isten így a közösség által akar megóvni, vezetni, tanácsolni bennünket. Akinek Jézus a pásztora, az Jézus szavát hallja. Hallótávolságban akar maradni, és tartozik az Ő nyájához, hogy a közösség áldásaiban részesülhessen. Nem lehet szétválasztani Jézust és a gyülekezetet. Aki a Jézus nyáját megtagadja, az megtagadta a pásztort is. Hiába hitegeti magát. Hiszen Jézus azt mondja, hogy hívom, nevükön szólítom, hallják szavamat és követnek engem. Nem azt mondja, hogy egy követ, és mindenki megy a maga feje után. Hanem követnek. Egy nyáj van, egy közösség van. Egy pásztor után mennek. Ha az Úr a te Urad és Istened, akkor a gyülekezetnek is a tiédnek kell lennie. Odatartozni kell! Aki lemorzsolódik a gyülekezettől, az Isten népétől, bár nem vagyunk tökéletesek, az előbb-utóbb nem fogja hallani az Úr szavát se, és lemorzsolódik az Úrral való közösségből is. Az Isten nagyon jól tudja, tudta ezt a veszélyt, ezért ad közösséget, ezért ad nyájat, ezért ad gyülekezetet. Szeretne óvni, védeni, gondoskodni, szeretne vezetni bennünket.

„Én vagyok a jó pásztor – mondja Jézus – én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem. Hallgatnak szavamra, követnek engem.”

Ha valamiben – az elmúlt napokban, vagy talán most – tudtál dönteni, lehet, hogy egészen kicsi ez, lehet, hogy az első, lehet, hogy a harmadik lépés: akkor merd ezt komolyan kimondani is. Merd magad számára (ha kell) följegyezni is.

Az a kis lap, amit az elmúlt két vasárnap újra és újra említettem, sok helyen ott van a padokban most is. És azon van egy ilyen oldal, hogy Emlékeztető önmagamnak. Merd talán bejegyezni (néhány gondolat van ott), vagy merd magad felírni, amiben döntöttél. Mert téged hív az Úr az ő népe közösségébe. Ez az emlékeztető, ez azért szükséges, hogy holnap és holnapután, amikor a bozótok világába is el kell menni, amikor a napi rohanás és gondok jönnek, akkor ott legyen. Ott legyen és emlékeztessen. Emlékeztessen, hogy valamiben döntöttél. Valamelyik lépést most kész vagy megtenni.

És másrészről pedig, akik készek arra, hogy ezen a kis lapon lévő harmadik imádságot szív szerint elmondják az Úrnak, merjük kézbe venni (jó néhány helyen ott van a padokban), aki kész tehát erre, hogy szeretne tartozni az Úrhoz – és az Úrhoz való tartozása az Ő népéhez való tartozással jár –, akkor merjük együtt hangosan is mondani:

Istenem! Most már tudom és vallom, hogy az élet csak az örökkévaló távlatot is nyitó hit által működik. Odaszánom magam hittel Krisztus követésére. Segíts, hogy örömmel éljek és szolgáljak, néped Nagyerdei gyülekezetében. Ámen.

Legyen feleletünk egy ének, a közös felelet jele:

Tégy eggyé Urunk! Tégy eggyé Urunk!

Hogy meglássa a világ, hogy eljöttél,

Tégy eggyé Urunk!

Ó, mily szép, mily gyönyörűséges

a testvérekkel egységben lakni.

Az Úr áldása bőven árad ránk,

mint túlcsorduló olaj.

Jöjjetek imádkozzunk!

Hálát adunk Istenünk, hogy életünk segítésére a teremtés rendje szerint adtál szülőket, tanárokat, vezetőket, hogy tanácsoljanak bennünket. Hálát adunk, hogy a vezetők emberi gyarlóságai ellenére mégis áldásokat nyerhettünk rajtuk keresztül. És magasztalunk Téged Urunk Istenünk, hogy elküldted a tökéletest, Jézus Krisztust. Benne, általa Te magad jöttél, hogy pásztorolj bennünket, hogy mint jó pásztor megkeresd életünket és megtartsd a veszedelem útján sodródó életünket; megtartsd az élet, az örök élet számára.

Hálát adunk Istenünk, hogy Igéd és Szentlelked által egy népet, egy nyájat, egy gyülekezetet formáltál, hogy a közösségben elhelyezett áldásaidban részesülhessünk. Bocsásd meg, hogy magunkat ugyan már Krisztus-követőknek valljuk, de néped közösségét gyakran lebecsüljük és elhanyagoljuk. Segíts Urunk türelmes szereteteddel, Igéddel, hogy ragaszkodjunk az oltalmat, vezetést, védelmet, gondoskodást jelentő gyülekezethez.

Segíts Urunk, hogy mi is áldássá lehessünk. Áldássá lehessen közösségünk egymás számára. Áldássá lehessen a vezetés, az oltalmat, a lelki segítséget, támaszt keresők számára. Segíts, hogy tudjunk együtt örülni örülőkkel és együtt sírni gyászolókkal. Együtt lenni azokkal, akik az élet különböző próbatételeiben járnak, hogy tudjunk betegágy mellett ott lenni, bátorítani, a szeretetet kifejezni.

Urunk! Vezetésedet, áldásodat kérjük az új gyülekezeti tanévünk minden alkalmára, a vasárnapi istentiszteletekre, a különböző kiscsoportokra.

Könyörgünk nemzetünkért, mely olyan, mint a pásztor nélküli nyáj, hogy őseink hite, nemzetünkért, ha kellett még életüket is odaáldozó cselekedete legyen jó példa nekünk.

Könyörgünk nemzetünkért, hogy nemzetünk közösségében a gyülekezeti közösségek a Tőled jövő áldás csatornái lehessenek.

Urunk Téged magasztalunk, mert jó pásztornak ismertünk meg és Téged követünk. Vezéreld életünket. Áldd meg közösségünket. Ámen.

„A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunk Jézus Krisztust, a juhok nagy pásztorát, tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére; és munkálja bennünk azt, ami kedves Őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. Ámen.” [Zsid 13:20-21]