A VÁRAKOZÁS VESZÉLYEI

Lekció:  Lukács 17,22-35

„A tanítványoknak pedig ezt mondta: «Jönnek majd napok, amikor szeretnétek akár egyetlen egyet is látni az Emberfiának napjai közül, de nem láttok. Ha ezt mondják majd nektek: Íme, ott, vagy íme, itt van, ne menjetek oda, és ne fussatok utána! Mert ahogyan a villám cikázik, és az ég aljától az ég aljáig egyszerre villan fel és fénylik, úgy jön el az Emberfia is az ő napján. Előbb azonban még sokat kell neki szenvednie és megvettetnie ettől a nemzedéktől. És amint Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is: ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, egészen addig a napig, amíg Noé be nem ment a bárkába. Azután jött az özönvíz, és elpusztított mindenkit. Éppen úgy lesz, mint ahogy Lót napjaiban történt: ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek; de amely napon Lót kiment Sodomából, tűz és kénkő esett az égből, és elpusztított mindenkit. Ugyanígy lesz azon a napon is, amelyen az Emberfia megjelenik. Aki azon a napon a háztetőn lesz, a holmija pedig a házban, ne jöjjön le, hogy elvigye, és aki a mezőn lesz, az se forduljon vissza. Emlékezzetek Lót feleségére! Aki meg akarja tartani az életét, elveszti, aki pedig elveszti, megtartja azt. nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban, az egyik felvétetik, a másik pedig ott hagyatik. Két asszony őröl ugyanott, az egyik felvétetik, a másik pedig ott hagyatik.»”

Kedves Testvérek!
Advent van, és gyakran elhangzik, hogy ‘igen, Advent van, várakozunk az ünnepre’. Vajon mi, keresztyének többet teszünk? Vagy, mert a világ gyakran így mondja: a mi Adventünk sem több annál, minthogy a kialakult tradícióm szerint majd megünnepeljük Karácsonyt. Vajon több-é annál, mint amennyit általában a világ az advent tartalmának gondol? 

Most, a felolvasott bibliai igénk, arra figyelmeztet bennünket, hogy a várakozásnak is vannak veszélyei. Mégpedig nem is kicsik. Az egyik ilyen veszély lehet, hogy nem világos, hogy mire vagy kire várunk. Tehát ha az Advent csupán az ünnepre várakozás, akkor is félő, hogy az ünnep elveszett vagy el fog veszni. 
A várakozásnak veszélyei is vannak. Mert a szeretet ünnepét várjuk, arra készülünk. Ez nagyon szép, de itt ki, mire gondol? A magunk szeretetét akarjuk ünnepelni? Vagy az Isten irántunk való szeretetének az ünnepe lesz? Nagy a különbség a kettő között. A magunk szeretete, az világháborúkig tudott vezetni. Ami csak belőlünk fakad, az bizony kevés. 

A várakozásnak veszélyei is vannak. Nemcsak ez, hogy néha bizonytalan, hogy ki mire vár, hanem olyan veszélye is van, hogy esetleg rajongás irányába mehetünk el, vagy éppen az ’ejh ráérünk arra még’ kényelmessége, magabiztossága tölt el bennünket.
Jézus tanítványaihoz fordulva mondta mindazt, amit az előbb hallottunk, olvashattunk.
Az egyik veszély, amitől Jézus óvni akar bennünket, az a rajongás. Erre azt mondhatnánk, hogy hát ez aztán reformátusokat nem nagyon szokta kísérteni. De az egyház története azt mutatja, hogy bármikor megjelenhet a rajongás. Mit mond Jézus? Ilyen-olyan tapasztalatok lesznek, valamilyen hírek jönnek, hogy itt történt valamilyen rendkívüli dolog – ne menjetek oda! Ott történik valami csoda! – ne szaladgáljatok oda! Ne engedjétek, hogy a rajongás legyen úrrá rajtatok! 
A Máté evangéliuma 24. fejezetében még részletesebben mondja Jézus, amikor arról beszél, hogy hamis krisztusok jönnek, jeleket és csodákat tesznek. És mit mond Jézus, amikor mondják, hogy hú, itt történt…, ott történt…! „Maradjatok a helyeteken, ne engedjétek, hogy ilyenfajta rajongás úrrá legyen rajtatok!” 
Bizony a rajongás veszélye ott lehet. Ott lehet úgyis, hogy: – ‘Mikor jön?’ – Majd mi megmondjuk. Hányszor akartuk már a történelem folyamán kiszámolni! Hány úgymond keresztyén közösség, csoport számokat, évszámokat mondott, dátumokat mondott! És elfelejtjük, amit a Cselekedetek könyvében olvasunk, hogy mit mondott Jézus saját tanítványainak, amikor az Ő visszajövetelével faggatták, hogy: „És mikor lesz?” – Nem a ti dolgotok olyan időket tudni, amit az Atya a maga hatalmában tartott meg! Bizony, nagyon hamar úrrá lehet – még olykor a keresztyén emberen is – valamiféle rajongás. 
Vagy veszélyessé válhat az, amikor a magunk érdemeiben kezdünk bízni. Akár a magunk kegyességében is, kegyességi irányában. Mert úgy, ahogy mi csináljuk, az jó, mi már kiérdemeljük. Mi már olyan jó emberek vagyunk, hogy jöhet vissza az Úr. Nem. Ez egy veszélyes irány. Olyannyira veszélyes, hogy már az apostoli korban is megjelent, és nem véletlenül írja Pál apostol a thesszalonikai gyülekezetnek a 2. levélben, hogy ott a gyülekezeten belül, némelyek annyira buzgók és annyira kegyesek próbáltak lenni, hogy a többieket már le is nézték. Hogy azok még dolgozni is szoktak néha? És nem csak az Urat várni? Már dolgozni sem dolgoztak, mert az Úr visszajön, hamar visszajön. Ekkor, akkor! Addig a kis tartalékunkkal kibírjuk. És aztán elfogyott a tartalék. Éhesek lettek. És akkor mentek a gyülekezethez, adjatok enni, segítsetek! 
Mit írt Pál apostol, az ilyen látszólag nagyon kegyes, de rajongó embereknek? Bizony, nagyon határozott és nagyon kemény figyelmeztetést ad nekik. A maguk kenyerén éljenek! – írja az apostol. Mert aki nem akar dolgozni, akár még kegyesség címszó alatt sem, rendben van. De akkor ne nyújtsa a markát  ennivalóért másokhoz. Ne másokon akarjon élni, mert ő állítólag az Úr visszavárásával foglalkozik.
Bizony már az apostoli korban is előfordult ilyen. És napjainkban? Katasztrófák forgatókönyveivel lehet találkozni. Akár kozmikus karambolról, filmes eszközökkel fantasztikus módon látványossá lehet tenni. Vagy éppen rendkívüli, nagyon ritkán előforduló hatalmas vulkánkitörés. Vannak természeti katasztrófák, de vigyázzunk ugyanakkor, nehogy valahol rajongás legyen úrrá rajtunk, mert abból félelmetes emberi viselkedések szoktak következni. 
És vajon keresztyén emberként, mire figyelünk? Arra, hogy valahol az Óperenciás tengeren túl pár száz évvel ezelőtt, valamikor, valakik készítettek naptárt, és azt bizonyos esztendőkig számozták, és az úgymond most lejár. Vajon ez határoz meg bennünket? Mert akkor rajongók vagyunk és nem keresztyének. 

A várakozás veszélyekkel is járhat. Nézzük a másikat, mert Jézus a másikra is figyelmeztet. Nevezetesen a hamis biztonságtól is óvni akar bennünket. Nem a várakozásról akar lebeszélni, hanem meg akar óvni az egyik vagy a másik irányba való elcsúszástól. Nos, a hamis biztonság is nagy veszély lehet. Mit mond Jézus? Az Emberfia úgy jön, mint a villámlás. Váratlanul, egyszerre az ég aljától, egyik és másikig. Így történik. Nem úgy, ahogy ti vagy némelyek gondolják.
Hamis biztonság. A hamis biztonság ott volt Lót napjaiban is. Ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek. Ez rendjén van, de amikor annyira belemerülünk a magunk gyártotta világba és a magunk gyártotta biztonságba, mert nekünk már olyan elektronikus rendszereink vannak, hogy mindent úgy be tudunk biztosítani, hogy végül ennek a foglyai leszünk, akkor itt valami baj lesz. Amikor a tőzsdeindex mindennél fontosabb, és a GDP fog meghatározni mindent, akkor valahol kezdünk elcsúszni keresztyén emberként is. Ezeknek van jelentősége, de csak a maguk helyén! Vagy, ahogy Lót napjaiban olvastuk, hangzik a figyelmeztetés a veszélyről, az ítéletről és a megmenekülés útjáról. Lót el is mondja a családtagjainak – és mit jegyzett itt fel az Írás? Lót vejeinek úgy tetszett, hogy az öreg csak tréfál. Elég jó vallási tréfa. Csak fenyeget bennünket! Vagy már túlságosan begolyózott a maga vallásában és hitében. Annyira biztosnak érezték a maguk teremtette világot, hogy egy egészségtelen magabiztosság lett úrrá, és nem figyeltek a figyelmeztető szóra. 
De hasonlót olvasunk Noé kortársaival kapcsolatosan is. Ettek, ittak, házasodtak. Ezt mind tenni kell, gyermekeket is kell szülni és nem keveset. De mégis komoly figyelmeztetés kell, hogy legyen számunkra, hogy a jelzés elhangzik, és nyugodtan, a maguk emberi biztonságában folytatják sokan az életet. ‘Oh, hát persze, hisszük mi az Istent, jól van! De mi olyan biztos civilizációt csináltunk, hogy minden ellen bebiztosítottuk magunkat.’ És jött az emberi magabiztosságot elsöprő özönvíz. 
A hamis biztonságtól is óvni akar bennünket tehát Jézus, hiszen ez egy komoly veszély, amikor nagyon magunkban kezdünk már bízni. Bár állítólag az Istenben is hiszünk. Azt mondja Jézus: „Így lesz majd az Emberfia megjelenésekor is.” Mind a két veszély ott van tehát. És akkor hogy van a megtartatásunk? Megtartatásunk útja: „Hogyha ma az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a ti szíveteket.” Amikor az Isten megszólít bennünket, akkor hittel lépjünk. Ez azt is jelenti, hogy tudni kell elszakadni a régitől. 
Emlékezzetek Lót feleségére! – mondja Jézus. Nagy nehezen kötélnek áll. Nagy nehezen ki lehet hívni a városból. Elindul a megtartatás útján, de szív szerint nem tud elszakadni a maga gyártotta világtól, annak biztonságától, a múlttól, beleértve vétkeit is, és csak visszafele forog. A szíve szakad bele, ebbe hal bele. Kijött, elindult, de nem érkezik meg a megtartatás helyére. Félelmetes, mert nagyon sok Lót felesége van férfiak között is. Nagyon sokszor kísért ez a fajta magabiztosság, hogy ‘hát én elindultam, hát én hiszek!’ De nem engedelmeskedek! És ott a Holt-tenger, sós tenger környékén sóbálvánnyá vált. A szíve megszakadt a régiért, a megítéltért. Vagyis nem teszi le, nem hagyja maga mögött a vétkes múltat, és így nem érkezhet meg a megtartatás helyére. Márpedig mindannyian tudjuk, hogy a mi életünkben nap mint nap valamiért, valamit hátrébb kell tenni. Ez nem egyszerűen a Szentírás üzenete, tanítása. Valamiért mindig áldozatot hozunk, hiszen vagy itt vagyunk, vagy nem. Dönteni kellett. Vasárnap délelőtt lehet sok minden mást is csinálni. Az egész életünk állandóan ezekről a döntésekről szól. Mi az, amit a második, a harmadik, a huszonnyolcadik helyre teszünk, és mi az első? Úgy, ahogy a parancsolat mondja: „Én az Úr vagyok, a Te Istened”, Akkor előttem nem lehet más, mert akkor az a te istened. Megtartatásunk útja tehát az a döntés, hogy az Örökkévalóért sok mindent érdemes a második, a harmadik, a huszonnyolcadik helyre tenni, mert az nem ér annyit, olyan sokat, hogy életünk első helyén legyen. Megtartatásunk útja elkészíttetett, de – mondja Jézus –, aki meg akarja tartani az életét a maga módján és eszközeivel, az el fogja veszíteni. Minden, amiért rohantunk, amit meg akartunk markolni, amivel be akartuk magunkat biztosítani, ki fog hullni a kezünkből. Aki meg akarja menteni életét, elveszti. „De aki elveszti – másik helyen így is olvassuk – énértem és az evangéliumért, az megtalálja”. Az megtartja. A Krisztusban lehet az életet megnyerni. Ez a megtartatásunk útja.

Nézzük tehát akkor a várakozásunkat. Nagyon szép, hogy Advent... várakozunk, várjuk az ünnepet. Az el fog múlni. Az Urat várjuk? Mi keresztyének is, az Urat várjuk? Vagy legalább mi, az Urat várjuk? Vagy csak a múltat várjuk? Hogy igen, fel tudjuk idézni, hogy egykor testté lett az Isten szeretete. Vagy pedig várjuk vissza immár dicsőségben és hatalomban az Urat. Mi következik a mi várakozásunkból, az egészséges várakozásból? Egészséges szent reménységben élhetünk, és ez nagyon fontos. Egészséges, szent reménységünk lehet. Az egészséges várakozásból következik az, hogy messzebb láthatunk, mint a pillanatnyi. Sokkal messzebb. Vagyis nem csupán a pillanatnyi örömöket, pillanatnyi gondokat, pillanatnyi eredményeket, pillanatnyi kudarcokat, nem csupán válságot lehet látni... de majd az alagút vége. Hanyadik alagút végénél tartunk? Vagy egész pontosan, hanyadik alagútba ment már bele az emberiség csak az elmúlt évtizedekben. De mindig biztatjuk magunkat, hogy majd ügyesen fogjuk intézni az ügyeinket és akkor látszik az alagút vége. Nos, a keresztyén ember sokkal messzebb tekinthet, mert a Krisztusban látásunk van, egészen az örök életig. 
Mi következik az egészséges várakozásból, a Krisztus visszavárásából? Az, hogy irányt mutat nekünk. És ha irányt ad az életünknek, akkor a sodródástól, a világ ilyen-olyan elvárásától, nyomásától véd meg bennünket. 
Mi következik az egészséges, szent reménységből? Az, hogy megszabadít bennünket az újra meg újra megjelenő ‘világvége’ buta hangulattól, vagy éppen félelmektől vagy halálfélelemtől. Megszabadít bennünket a saját kegyességünkbe vetett hittől – az nem fog üdvözíteni, mert csak üdvözítő Krisztus van. A Krisztus egészséges visszavárása tehát nyugalommal, békével tölthet el bennünket, és így odaszánhatjuk az életünket, sőt arra serkent bennünket, hogy hűségesek legyünk a munkáinkban. Nem azt félrehagyva, rajongásba csúszni vagy éppen túlságosan magunkban bízva élni. 
Mi következik az egészséges keresztyén reménységből? Az, hogy erőt ad a hűséges szolgálatra. Az, hogy népe közösségébe hív bennünket, ahol ha kell, elhangzik a Pál apostoli figyelmeztetés is, ahogy a thesszalonikai gyülekezet némelyik tagját rendre kellett, hogy intse. Mert a rajongás nem fog üdvözíteni. De a magunk biztossága és biztonsága, az önmagunkba vetett hit sem fog üdvözíteni.

Kedves Testvérek!
Legyen tehát világos számunkra, hogy Kit várunk! Legyen világos számunkra, hogy a Krisztust várjuk, aki eljön hatalommal és dicsőséggel. De ez azt is jelenti, hogy akkor végképp nyilvánvalóvá lesz az, ami most is kezd látszani, hogy némelyek elragadtatnak, ketten lesznek egy ágyban, az egyik az Úrnál lesz, a másik itt marad, vagy a mezőn vagy máshol. És amikor ez bekövetkezik, akkor ne menj, ne szaladgálj. Azt mondja, hogy aki a háztetőn van: ne menj le, hogy még ott hagytam néhány fontos kis cuccot és azt vinni akarom, mert akkor úgy jársz, mint Lót felesége. Erősödjünk meg a szent és egészséges reménységben, hogy ez a reménység úgy mozdíthasson bennünket Krisztus-követő, hűséges, hétköznapi cselekedetekre, hogy ennek a világnak is jel- és útmutatás lehessen! 
Ámen!

Imádság:

Hálát adunk neked Urunk, Istenünk, hogy a szeretet, az erő és a józanság lelkét akarod nekünk ajándékozni. Köszönjük neked az igét, köszönjük a figyelmeztetést, a tanítást, a bátorítást, a hívást. Köszönjük, hogy szent reménységben élhetünk, és segíts meg bennünket, hogy így szent élettel illatozzunk. 
Óvj bennünket újra és újra valami rajongástól, vagy valamifajta önmagunkban bizakodástól, hogy csak Benned legyen igazán bizodalmunk. 
Erősíts meg így a hitben, az engedelmességben, hogy a mi életünk, megfáradt, értékrendjében összezavarodott világunkban, igazi reménységet, békességet tudjon sugározni. Segíts meg Urunk, hogy első eljöveteled ünnepe is megerősítsen minket visszajöveteled bizonyosságában. Segíts meg, hogy hitben megújuló életünk, gyülekezeti közösségeink szolgálata áldás lehessen egész nemzetünk számára. Így kérjük, segíts meg, hogy az ünnep valóban hitünk, életünk, cselekedeteink megszentelését, megújulását jelentse!
Ámen!

Áldás:

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által!” Ámen!