Önzetlenül, szeretettel adni

Lekció: Mt. 6. 1-8, 16-21

„1«Vigyázzatok: a kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy lássanak titeket, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól. 2Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. 3Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, 4hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked. 5Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. 6Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked. 7Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. 8Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle.
16Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. 17Amikor pedig te böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, 18hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; és Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked. 19Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, 20hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. 21Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.»”

Textus: Mk 12:38-44

38Tanítás közben így szólt Jézus: «Őrizkedjetek az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha köszöntik őket a tereken, 39szeretnek a főhelyeken ülni a zsinagógákban és az asztalfőn a lakomákon; 40felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak: ezekre vár a legsúlyosabb ítélet.« 41Amikor Jézus leült a templomi persellyel szemben, nézte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele, 42egy szegény özvegyasszony pedig odamenve beledobott két fillért, azaz egy krajcárt. 43Jézus odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik: «Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. 44Mert mindannyian fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije csak volt, az egész vagyonát.»”

Kedves Testvérek!

Az év végéhez közeledünk, amikor mindig visszatekintünk. Visszatekinthetünk örömeinkre, bánatainkra. Költségvetésünkre. Eredményekre, vagy eredménytelenségre. Vajon hálaadásra találunk több okot, vagy inkább a hiányérzet dominál?

De visszatekintünk most az ünnepre is. Ki mit kapott karácsonyra? Ahogy ezt a gyerekek egymástól rögtön megkérdezik, ha találkoznak az ünnepek után. De azt a kérdést is tegyük fel, hiszen másoktól ez nagyon ritkán hangzik el: Ki mit adott? És nem csak karácsonykor.
Mert jobb adni, mint kapni. Annyiszor hallott közhely. De mégis annyiszor megtapasztalt valóság.

Miből van több az életünkben? Valószínűleg úgy gondoljuk, hogy akinek több van, az tud többet adni, akinek kevesebb az kevesebbet, akinek nincs, az pedig csak annyit tehet, hogy várja, hogy kapjon.
 Vajon mi melyik kategóriába soroljuk magunkat? Sok lehetőségünk van. Van bőven felesleg? Vagy van is, amit tudunk adni, de jó lenne, ha szükségeinket betöltené valaki, esetleg csak a hiányt látjuk magunk körül, és mindenünk, amink van, az életszükségletekhez kellenek?
Vagy talán a lelkiekben vagyunk így? Nélkülöznöd kell? Esetleg magányos vagy? Szükséged lenne valamire, nem hogy te adj! Sőt, így haszontalannak érzed magad, hogy nem tudsz adni?

Jézus szavai mindannyiunkhoz szólnak, legyünk éppen bármilyen helyzetben. Mert példaként, valaki olyat állít elénk, aki az utolsó kategóriába tartozik. Aki szegény volt, aki magányos volt. És mégis ő adta a legtöbbet. Akkor mégiscsak gazdag volt?!
Mert a történetben nem csak azt látjuk, hogy a gazdag és a szegény is ad, hanem azt, hogy a szegény adja a legtöbbet Jézus szerint. De hogy is van ez?

Jézus először az írástudókról beszél. Díszes köntösben jártak, keltek, a tereken elvárták, hogy köszöngessenek nekik, a főhelyekre tartottak igényt az alkalmakon, kihasználták az özvegyeket, aránytalanul sok pénzért vállalták, hogy védelmezik őket, színlelésből imádkoztak. Hosszú ez a sor, jól ismeri őket Jézus. Látja, hogy cselekedeteik mögül hiányzik a szeretet. A mozgató rugó más. Tele voltak becsvággyal, nyereségvággyal, képmutatással.
 Pedig ők próbálták mindezt leplezni, burkolni. Azzal, hogy csak Isten törvényének szereznek dicsőséget, a szegényekkel is foglalkoznak, a "buzgó" imádsággal példát mutatnak, mint elöljárók. Pedig Jézus éppen elrettentő példaként mutat rájuk. Milyen szomorú, hogy a lelki vezetőkre kell azt mondania, hogy óvakodjanak tőlük. Vajon ma mit mondana az emberiség lelki vezetőire? Akikre ma hallgatnak az emberek. Azokra, akik szintén szeretet nélkül cselekszenek, önös érdekeik miatt. Ma sem mondana mást: Óvakodjatok tőlük!
Az ilyen viselkedéstől óvja a tanítványokat, akiket a szolgálatra készít. Mert aki szolgál, azokat ilyen kísértések érik.
Hiszen az írástudóknak szolgálniuk kellett volna. Hatalmukat, befolyásukat az Isten ügyének szentelni. Nekik lett volna lehetőségük áldozni Istennek. Adni másoknak. És ők mégis csak elvettek. Vagyont, tiszteletet, hitet. Lehetőségeikkel önző módon éltek.

És ott van a másik oldalon a szegény özvegy, akinek semmije nincs. Se hatalma, se pénze, se társa. Egy özvegy, akikről olvastuk, hogy kihasználják őket. Akitől a legkevésbé várnánk, hogy adjon. Akinek kéregetni kellene, segítséget kérni. Ő ad. Méghozzá a legtöbbet.
A templomban 13 harsona alakú persely volt. Az egyikkel az égőáldozatot lehetett kiváltani. Ő két fillért adott. De abban mindenét, egész vagyonát. És ez sokkal többet ér, mint a gazdagok feleslege. Megtarthatta volna az egyik pénzérmét, hogy 1-2 napi betevője meglegyen. De ő mégis odaszánta Istennek.
Hogy lehetett erre képes? Melyikünk tenné ezt ma meg? Azt hiszem még mi is őrültnek néznénk, aki összes megtakarított vagyonát és készpénzét bedobná itt és most a perselybe. De őbenne mégis ekkora bizalom volt. Mindenét adja, egész önmagát odaadja. Így ő válik égőáldozattá.
Az özvegy a semmiből többet adott önzetlenül. És adománya természetesen nem anyagi értékben múlja felül a gazdagokét, hanem minőségileg.
Ez az, amiért ő többet ad. De hát az adakozásánál nem az összeg a cél? Nem az, hogy amire történik az adakozás, az sikeres legyen? Mert akkor a több pénzért kellene hálásabbnak lenni. Nem az összeg a cél? Nem a pénz a lényeg az adakozásnál, hanem a szándék, a lelkület, ami szerint ad valaki.

De Kedves Testvérek. Minket sokszor mégis elvakítanak a számok. És azt becsüljük meg jobban, azt látjuk meg, amikor valaki számszerűleg ad sokat. Vagy aki befolyásos és csak egy biccentése nagyobb hatású. És nem vesszük észre, aki a teljes energiáját, vagyonát adja, mivel az matematikai számok szerint kevesebb a gazdag aprójától is.

Igen, nem rendelkezünk egyforma lehetőségekkel, van, aki tehetősebb, és van, aki kevésbé. Ezért nem az adomány számszerű értéke, hanem a lehetőségekhez képest való aránya számít. Ezt látja Jézus, és ilyen látásra van szükségünk nekünk is. Ő nem emberi mértékegységek szerint mér.
 Gondoljunk csak arra, ha mi kapunk ajándékot. A karácsonyi ajándékozásban sem az ajándék a lényeg. Lehet, hogy olyat kapunk, ami nekünk nem a legfontosabb. Ami már van, nincs rá szükség. De azt nem biztos, hogy tudta a másik. Viszont ha nagy szeretettel adta, azt érezzük, és mégis jobban esik. Többet jelent egy kisgyermek őszinte rajza és ákombákom betűi, mintha valaki az utcán a világ legszebb verseskötetét a kezünkbe nyomja. Anyagiakban értékesebb az utóbbi, de mégis melyik az igazából értékesebb? Mert ebben is a szeretet ereje van.
 Az Isten mértékrendje más, mint ahogy mi emberi mércékkel mérni tudunk. Ő nem a pénzérméken szereplő számokat adja össze. Mi csak erre vagyunk képesek. Hiszen a szeretet, a bizalom, a hit nem mérhető. Egy debreceni zenekar, a PG csoport egyik számának refrénje ez: „Hány méter a szeretet, s ha mérhető, ki méri meg?”

Az adakozásnál, ajándékozásnál is a szándék a lényeg. A gazdag ha a fölöslegéből ad, akkor nem hoz áldozatot.

Péter első levelében arról ír, hogy ha jogosan kapunk büntetést, akkor azt el kell viselni, mert az természetes. Az a tiszteletreméltó, ha a jogtalanul kapott büntetést tűrjük.

Ugyanígy, ha olyan szolgálatot teszünk, ami semmi terhet nem jelent, az sem áldozat. Az őszinte szeretetet az áldozat fejezi ki. A korábbiakhoz nem kell nagy belső indíttatás. Nem kell lemondani semmiről. De ha áldozattal szolgálunk, ahhoz már kell a hit, szeretet!

Természetesen ez nem az üdvösségünk feltétele, hanem következménye az Isten által megérintett életnek. Hiszen ezt is kérte Jézus az övéitől, akiket megérintett az ő szava. Hogy ha bíznak benne, hagyjanak hátra mindent. Mondjanak le mindenről. És ne aggodalmaskodjanak. Ahogy az özvegy tett.
De sokszor ez nehezünkre esik. És megtörténhet, hogy azt éreztük, már nincs semmink, amit adhatnánk. És mégis megpróbáljuk. S azt gondoljuk, érezzük, hogy nem kapunk érte semmit. Vagy amikor egy év végén keserűséggel vetünk számot és hiányérzetünk támad.
 Az özvegy is érezhette volna így. De ismerjük az Igét: „Mid van, amit ne kaptál volna?” Mindent tőle kaptunk. És ha mindenünket, amink van odaadnánk, akkor se szólhatnánk semmit. Hiszen az életünket, a világot, amiben élünk, ő alkotta. De mindenünket nem tudjuk adni. Sőt újra meg újra rá kell döbbenünk, hogy ő adja nekünk mindenét. Egyszülött fiát adta értünk. Ezért kell olyan odaadással fordulnunk felé, ahogy az asszony teszi. Kifejezni hálánkat a gondviselő Isten iránt, és azt, hogy bár szükségünk van anyagi javakra, nem függünk azoktól. Mert ha anyagiakban nekünk is szerények a lehetőségeink, akkor vállalhatunk más szolgálatot. De mindig erőnk teljéből, odaszánva magunkat. Nem csak pénzt lehet adni, hanem, időt, energiát, erőt, segítséget. Ez is mind adomány, mely segítségül lehet másoknak.
Így az adakozás összekapcsol jobban a közösséggel. Ha tudunk őszintén, bátran adni, és ha érezzük, hogy ilyen közösségben vagyunk, ahol őszintén bátran adnak az emberek, akkor sokkal nyitottabbak lehetünk egymás felé. Akkor nem szégyelljük, ha nekünk valamiből kevés van, mert tudjuk, hogy van aki segíthet, és nem szégyelljük, ha valamiből több van, mert meglátjuk, hol segíthetünk.
És valóban nem csak anyagiakkal. Amikor valamilyen szolgálatra felkérünk valakit, néha érezhető, hogy nem igazán van kedve hozzá, de mégis vállalja, az kellemetlen érzés. De amikor valaki lelkesedéssel, szeretettel, örömmel végzi el a szolgálatot, abban megjelenik a köztünk jelen levő Isten Országa.
 És aki szolgált már, adott már, az bizonyára megtapasztalta, hogy ha adunk, mindig kapunk is. A történet szereplője, bár név nélkül, de mai napig fennmaradt számunkra. Az örökkévalóságnak. És abban is biztosak lehetünk, hogy Jézus ‘Ámen’ szava, ‘Bizony mondom néktek...’ szavai is örök érvényűek, s az özvegy valóban örökkévalóságra talált, üdvösségre talált.
 A mi jutalmunk is ez. Aki így tud adni, nem sajnálja pénzét, energiáját Isten ügyétől, hittel ad, annak nem lehet más a jutalma. Mert aki lélekkel ad, az már nem feltételnek gondolja adományát az üdvösséghez, hanem az elfogadott kegyelem miatti hálából tud így adni. Akkor is, ha itt a földön van, amiben nélkülözik. Testiekben – anyagiakban. Vagy lelkiekben, mert magányos. De aki ad, az felülemelkedik ezeken. Mert amikor ad, felismeri, hogy mégsem nincstelen, és mivel van akinek adni tud, meglátja, hogy nincsen egyedül.

Ugyanakkor, aki jól ismeri Jézus életét és tanításait, vagy figyelt a lekció olvasásakor, annak már eszébe juthattak ezek a szavak: „Amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb!” Ennek egyik oldala az adományozót érinti: nem azért kell adni, hogy tiszteljenek, nem képmutatóan, amiről Jézus beszél. Pedig van, aki a nagylelkű adakozásával is hírnevét szereti gyarapítani. A másik oldal pedig a többiekhez szól: ne nézd, hogy a többiek mennyit adnak. 
Nem a másikhoz kell mérni magunkat. Hanem saját lehetőségeinkhez, adottságainkhoz. Ahogyan a sportban is. Sokszor egy versenyzőnél nem a győzelem a cél, hanem boldog egy sokadik helyezéstől is, ha a saját legjobbját megjavította. Ne nézzük, vizsgáljuk, hogy a másik mennyit dob, mennyit szolgál. Mert megnyugodhatok, ha a legszegényebb embernél többet dobok, de ha csak a feleslegemből adok, mégis kevesebbet adtam.

De felvetődik a kérdés, hogy akkor Jézus és a tanítványok mégis miért nézik, ki mennyit dob? Miért figyelik, hogy a gazdag sokat dob, a szegény keveset. Nem furcsa ez?
 Ők mégsem kíváncsiskodtak. Nem kutakodtak senki pénztárcájában. Ugyanis akkor az adakozás úgy történhetett, hogy a persely mellett álló papnak be kellett mutatni az adományt és a célját elmondani. Tehát gyakorlatilag így nyilvánossá vált az adakozás. Szegény asszony talán még szégyellte is magát. És nem tudta milyen kiváltságos, hogy maga Jézus példának állítja őt a tanítványok elé.

De ez még mindig nem azt jelenti, hogy nekünk is kíváncsiskodnunk kellene, hogy ki mennyit ad, még ha jó szándékkal is tennénk. Jézus ott, hogy tanítson, megtette egyszer, hogy elmondta, mit is látnak. De mi magunktól nem ismerjük a másik helyzetét. Ezért nem kell, nem szabad megítélnünk. Az egyetlen lehetőségünk, hogy magunkba nézzünk, hogy saját lehetőségeimhez képest, mennyire szolgáljuk Istent.
 Éppen ezért is mondja Jézus, ne tudja a bal kéz, mit tesz a jobb. Az csak Istenre tartozik. De ő viszont tökéletesen jól látja. Ahogy látta az özvegyet és rögtön felismerte élethelyzetét. És ő eszerint megjutalmazza az adakozót. „A te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.” Megjutalmaz. Higgyünk Jézusnak! Mert aki ad, az valóban kap is. „Aki másokat felüdít, maga is felüdül.”(Péld.) Mert az igazi öröm a szeretetünk kifejezése, átadása. S ezt megtehetjük Isten felé és egymás felé is. Minden szolgálat, ami örömöt szerez valakinek, a szolgálatot végzőt is örömmel tölti el.  

Mit kaptunk, és mit adtunk az elmúlt évben? Talán már számot vetettünk magunkban. Lehet, hogy te is voltál magányos, vagy nélkülöznöd kellett, ahogy a történet főszereplőjének. De még fontosabb kérdés, hogy mit adhatunk, és mire van szükségünk most és az előttünk álló időszakban. Előre nézzünk.
 Ha az asszony csak hátra néz, akkor bizonyára csak elkeseredés lehetett volna benne. De nem véletlenül adta ő oda mindenét, feltétel nélküli bizalommal és hittel. Előre néz, tudja, hogy van célja azzal, hogy ad. Tudja, hogy jó célja van. Akkor is, ha maga körül csak a keserűséget látja. Lelki szemeivel mégis többet lát.

Nekünk is meg kell tanulnunk ezt. Nem csak a láthatóakra tekinteni. Ahogy a tanítványoknak is meg kellett tanulni, amikor a templom hatalmas külső pompájában gyönyörködtek. Jézus figyelmezteti őket, hogy a külső nem minden. Mert a papok, írástudók számára csak az vált fontossá, ezért a templomra, lehet akármilyen pompás, mégis pusztulás vár. Mert nem a külsőtől függ a gazdagság. Az írástudók számára csak az volt fontos, miközben lelkük üressé vált.

És Jézus szavai szerint rájuk a legsúlyosabb ítélet vár. Mert hatalmukban lett volna sok jót tenni, hiszen ismerik az Isten akaratát, lehetőségük is volt rá, de csak a maguk hasznát keresik, és önzésüket látványos takaróval fedték.

Azonban, aki Isten láthatatlan erejében bízik, az a legnagyobb dicséretet, megbecsülést kapja tőle. Mert aki a semmiből ad, az nem a maga hasznát nézi.
Nézzünk mi is a láthatók mögé, ismerjük fel, amikor valakinek a tetteiben kifejeződik Isten iránti bizalma. És engedjük, hogy ez minket is megváltoztasson! Ámen!

Imádkozzunk:

Urunk Istenünk, magasztalunk Téged!
Köszönjük, hogy egy újabb évet élhettünk meg veled és egymással.
Köszönjük azt, hogy van mire visszatekintenünk, akár veszteségekre, akár örömökre. De mindannyiunknak van miért hálát adni.
És mindannyiunknak van miért a bocsánatodat kérni.
Mert sokszor nem élünk az általad kapott lehetőségekkel, elpazaroljuk azokat. Sokszor fordultunk el tőled.
Köszönjük, hogy te mindig visszafogadsz és nálad van a bocsánat.
Köszönjük, hogy lehetőséget adsz a szolgálatra is. Akár anyagiakkal, akár szavainkkal, tetteinkkel.
Kérünk segíts, hogy ismerjük fel, hogy mire hívsz bennünket, hogy tudjunk őszintén hálát adni a te végtelen szeretetedért! Hogy szolgálatunkkal ne önös érdekeket szolgáljunk, hanem őszintén tudjuk segíteni a Te akaratod beteljesülését.
Add, hogy itt a gyülekezetben egymás segítői lehessünk. Tudjunk osztozni abban, amink van. Segíts a nélkülözőkön, a bővölködők szemét pedig nyisd meg, hogy tudjanak másokat kiemelni a bajból.
A téli időkben könyörgünk a nincstelenekért. Segíts, hogy vészeljék át a nehéz időket, és ragyogtasd fel nekik a te megújító és csodatévő erődet.
Segíts, hogy gyülekezetünk és személyes életünk is a neked való hálaadásról tegyen bizonyságot, lehessünk eszközeid a világban.
Erősítsd közösségünket az adakozás által is.
De legfőképp magunkat hadd ajánljuk neked! Ámen!

Ige üzenete: Ne képmutatásból, hanem őszintén adjuk magunkat Istennek félelem nélkül.