Krisztusra szomjazva

János 4,5-30

„Jézus eljutott Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákób forrása. Jézus akkor az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt. Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: «Adj innom!» Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegye-ek. A samáriai asszony ezt mondta: «Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok?» Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal. Jézus így válaszolt: «Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom!, te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.» Az asszony így szólt hozzá: «Uram, merítő edényed sincs, a kút is mély: honnan vennéd az élő vizet? Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is?» Jézus így válaszolt neki: «Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.» Az asszony erre ezt mondta: «Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom meríteni.» Jézus így szólt hozzá: «Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza!» Az asszony így válaszolt: «Nincs férjem.» Jézus erre ezt mondta: «Jól mondtad, hogy férjed nincs, mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál.» Az asszony ekkor így felelt: „Uram, látom, hogy próféta vagy. A mi atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell.» Jézus így válaszolt: «Higgy nekem asszony, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad. De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.» Az asszony így felelt: «Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent.» Jézus ezt mondta neki: «Én vagyok az, aki veled beszélek.» Tanítványai éppen ekkor jöttek meg, és csodálkoztak azon, hogy asszonnyal beszél, de mégsem mondta egyikük sem: «Mit akarsz, vagy mit beszélsz vele?» Az asszony pedig otthagyta korsóját, elment a városba, és szólt az embereknek: «Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ez-e a Krisztus?» Erre azok elindultak a városból, és kimentek hozzá.”

Kedves Testvérek!
Vagy inkább mondanám, hogy kedves Krisztusra szomjazó Testvéreim, hiszen a mai evangélium erre invitál bennünket. Mi keresztények ugyanis azért imádkozunk, azért jövünk egybe, hogy közösen figyeljünk Krisztusra, hogy Őreá szomjazzunk, és ezt szomjúságunkat kielégítse az Ő igaz tanítása. Hiszen Ő adja nekünk az élő és az éltető vizet. Ő az a kút, amiből tiszta vizet meríthetünk. És a mai nap az Úr szavaival jöttünk ide: Adj innom! Ez fejezi ki talán a legjobban a keresztény lelkületet Krisztus felé: Adj innom!

Kedves Testvérek!
Azért imádkozunk, hogy üres edények legyünk, kiürüljön belőlünk a büszkeség, az önzés, az önszeretet, minden emberi terv az isteni bölcsesség előtt és valóban Jézus Krisztus töltse be a mi lelkünket.

Nagyon érdekes Isten igéje mai nap: ez egy szokatlan helyzet, hiszen maga az Úr Jézus szólítja meg a samáriai asszonyt. Ez a zsidó kultúrában nem volt megszokott, az emberek nem nagyon beszélgettek az asszonyokkal, a férfiak inkább maguk között oldották meg a problémáikat, szokatlan volt, hogy egy férfi segítséget kérne az asszonytól, és ezzel mondhatjuk, hogy az Úr Jézus megtöri a szokásokat. Ő nem alkalmazkodik az emberek által kialakított hagyományokhoz. Jézus maga szólítja meg az asszonyt, és a körülmények is nagyon érdekesek, mert nincs ott senki. A tanítványok elmennek bevásárolni, nem marad ott egyetlen egy tanítvány sem, hogy esetleg a Mesterre vigyázzon, egyedül vannak. És ez azt jelenti számunkra, hogy vannak olyan témák, olyan beszélgetések, amelyek nagy meghittséget kérnek, nagy-nagy bizalmat, amit csak az Úr előtt tudunk föltárni. A mai embernek is szüksége van a bizalmas, csendes helyekre, ahol az Úr előtt kitárhatja a lelkét. Maga Jézus akar egyedül lenni az asszonnyal. 

És érdemes elgondolkodni azon is, hogy ki is ez az asszony? Az első gondolatom az volt, hogy ez egy szenzáció, egy ún. bulvárlap sztori, ami a samáriai asszony életében történt. Öt férje volt. Hát, ez a mai világban is szenzáció, de nem az akkori világban. 
És ezen kívül elgondolkodtam, hogy valóban egy bájos teremtés lehetett, hogyha öt férfit sikerült meggyőznie, öt férfivel sikerült megállapodnia. De ez még nem minden.
Látszik, hogy ő nem egy gazdag, nem is a gazdagságával hódította meg az embereket, hiszen maga hordja a vizet. Ő egy szegény ember, egy átlag polgár.
De ami talán még fontosabb, hogy egy nagyon kemény személy, egy nagyon kemény teremtés, ugyanis nem adja fel. Testvérek, ez azt jelenti, hogy ez az asszony nagyon is vágyik a szeretetre. Nagyon szomjazik a kapcsolatra. És amikor az Úr Jézus megszólítja, akkor nem azt mondja neki: Kedves Asszonyom, itt életrendezésre van szükség. Nem azt mondja, hogy egy párterápiára kellene menni; annyit mond neki: Adj innom!
Valószínűleg ez a samáriai asszony egy kikosarazott nő, aki ötször hallotta azt, hogy nem kellesz, menj el. Ez számunkra ma egy olyan élmény, hogy valószínűleg mindenki összeomlana, hogyha öt fontos ember azt mondaná nekünk, hogy nem kellesz. Kedves Testvérek, ő pedig talpon tud maradni, a benne lévő szomjúság a szeretet után életben tartja. 
És ami még nagyon fontos, hogy ő magányos. Honnan is tudjuk ezt? Onnan tudjuk, hogy amikor ki megy vízért, akkor nincs ott senki. Pedig a kút azért egy központ volt abban a világban. A kút, ahol merítették a vizet, és hordták haza az asszonyok, de amikor a samáriai asszony van ott, nincs ott senki, csak az Úr Jézus. Ez egy érdekes jelenet, és azt mondja számunkra, hogy ez az asszony magányos és bujkál. Ő nem akar az emberek szeme elé kerülni, szégyelli magát. De nem is szégyelli magát, hanem őt kitaszították, a saját közösség nem fogadja be. Elmondhatjuk, hogy ő a pletykának a témája, hogy ő valóban nem más, mint egy kiközösítés áldozata, egy megbélyegzett, egy lenézett ember. És az Úr Jézus az ilyen emberekkel, akik nagy traumát éltek meg az életükben, személyesen akar beszélni, nem nagy tömegben. Személyesen, csendben hívja őket, hogy jobban tudjanak elmélyülni, egymásra figyelni. 

Kedves Testvérek! Ez a samáriai asszony tehát egy tragikus, magányos személy, és amikor megszólítja őt az Úr Jézus: Adj innom!, akkor egy újabb sokkhatás éri, hiszen azt feleli neki: Micsoda, hogy te kérsz tőlem vizet? Hiszen te zsidó vagy! Te nem tartasz velünk kapcsolatot. Sőt, ha én még adnék neked vizet, még meg sem innád, hiszen az tisztátalan. Egy sokkhatás éri, és Jézus azt mondja neki: Adj innom! Ő tovább folytatja vele a beszélgetést, nem adja föl az Úr Jézus, pedig tudja, hogy kivel beszél, és mégis folytatja.

Elgondolkodtató, miért van az, hogy az Úr Jézus néhány emberrel, bűnössel nagyon keményen föllép, néhány bűnössel szemben pedig nagyon szelíden szól. Mitől van az, hogy itt a samáriai asszonnyal tovább beszélget, hogy nem inti meg keményen. Mi alapján dönti el az Úr Jézus, kihez, hogyan kell viszonyulni?

Testvéreim! Vannak alázatos bűnösök és vannak szemtelenek, vakmerő emberek. Az alázatos bűnös az hasonlít ehhez a samáriai asszonyhoz, a vakmerő bűnös az pedig olyan: igen, vétkeztem Uram, de én azért vétkeztem, mert közrejátszott a felebarátom, a hitvestársam, a családom, a munkatársam, a körülmények, a szomszédok... Igen, belekeverünk másokat is, mert ez a bűn, az nem az én hibám. És vannak olyan bűnösök, akik odajönnek és azt mondják: Atyám! Tessék mondani, ismer-e rászorulókat? Tudja, van mit levezekelnem. Nem vagyok én sem kisangyal, van nekem elég problémám, szeretnék vezekelni. Tud-e esetleg rászoruló embereket? 

Kedves Testvérek! Mi is bűnös emberek vagyunk, nekünk is megvannak a hibáink. És vajon az Úr Jézus Krisztus az hogyan szólítana meg bennünket, vajon hogyan érintene bennünket az ő szava?

Néha Isten megengedi a bűnt. Megengedi. Nem csábít a bűnre, de megengedi. És miért? Azért, hogy leszokjunk az ujjal való mutogatásról, az egymás hibáztatásáról.

Ez az asszony is alázatos. Miért? Nem azt mondja, hogy ezek a pletykafészkek állandóan a szájukra vesznek engemet, hogy az én uraim tönkretették az életemet. Nem őket hibáztatja, nem. Érdemes megfigyelni még azt is, hogy ez a samáriai asszony hogyan szól az Úr Jézushoz. Azt mondja neki: Uram. Háromszor szólítja meg Jézust, pedig először találkoztak. Sőt, zsidó volt. Uram, vagyis látja Jézus nagyságát, és alázatot mutat iránta, habár nem is érti, hogy mit mond neki. Adj nekem inni. És mit felel erre, mikor meghallja, hogy Jézus élő vizet akar neki átadni? Azt mondja: Adj nekem, de most azonnal, hogy ne szomjazzak többé, hogy ne kelljen ide járnom. Vagyis azt akarom, hogy végre már ne kelljen az emberek szeme elé kerüljön, hogy bezárkózhassak a magam kis házába és ott szépen leéljem az életemet, és szépen becsukom az ablakot, becsukom az ajtót, nem érdekel a külvilág, végre nem kell kibújnom a fészkemből. Érdekes ennek az asszonynak a lelkiállapota, de Isten soha nem engedi meg, hogy bezárkózzunk. De Isten soha nem fogja senkinek megengedni, hogy bezárkózzunk az emberek elől! 

És tíz perc múlva mit tesz az asszony? Teljes fordulat. Tíz perc múlva ott áll a város népe előtt és kiabálja: Gyertek, mert én megtaláltam a Messiást! Ezt olyan erővel mondja, hogy a város alázatos lesz. Alázatos, mert nem mondják neki, hogy: Micsoda? Te miket beszélsz? Pont te találkoztál volna a Messiással? Nem. Azt mondja a Szentírás, hogy a város elindul és találkozik Jézussal. Akkora fordulat áll be az asszony életébe, hogy meg tudja győzni az egész várost, akik eddig negatívan, kiközösítve beszéltek róla. Vagyis, Jézus föltámasztja ezt az asszonyt.

Számunkra az élet fogalma, az azt jelenti, hogy élek, mert ismernek a körülöttem élő emberek. Jól ismerik az én kis gyarlóságaimat, de elfogadnak és szeretnek, úgyhogy én élek. De ha belelátnának az én lelki világomba, az én vágyaimba, érzéseimbe, akkor ki tudja, hogyan viszonyulnának hozzám. Kedves Testvérek! Föltámasztja Jézus a samáriai asszonyt és a város megtér. A város megtér és kimegy, hogy találkozzon a Messiással.

Gondolkodjunk el, hogy mi, akik halljuk az örömhírt, hogy velünk mi történik akkor, amikor eljövünk az istentiszteletre vasárnap? Meghallgatjuk az örömhírt, halljuk, hogy Jézus tanít, csodát tesz, hogy éppen meggyógyítja a betegeket – hiszen rengetegen jönnek hozzá, mindenki kérni akar az Úr Jézustól. Nagyon ritka az olyan jelenet, mint a mai, hogy maga az Úr Jézus kér. Tehát kivonul a város, kivonulunk mi is, hogy hallgassuk és találkozzunk Jézussal, és mi történik velünk? Meghallgatjuk Isten igéjét, részt veszünk az imádságban, a szent áldásban, szépen hazamegyünk, megebédelünk, pihenünk, hétfőn elmegyünk a munkába, végezzük a dolgunkat, mintha semmi se történt volna. Utána újból eljövünk az istentiszteletre, meghallgatjuk Jézus csodáját, tanítását; hazamegyünk és éljük tovább ugyanúgy a mi átlag életünket. Miért van az, hogy mi nem tudunk ilyen erővel szólni? Miért van az, hogy nem tudunk kimenni és behívni embereket sokszor, hogy találkozzunk a Messiással? Miért, mi volt a különbség a samáriai asszony életében és az én életemben? 

Testvérek! Egyetlen egy dolog az, ami hiányzik a mi életünkből, ami megtörtént az evangéliumban. Mégpedig nem más, mint az, hogy az asszony az otthagyta a korsóját, és befutott a városba. Mi nem tudjuk otthagyni a korsónkat. Nem tudjuk otthagyni a korsónkat, mert benne van a jó végzettségünk, benne van a jó ismeretségeink, benne vannak az előítéleteink, a jó munkánk, benne van a szépen bebiztosított életünk. Hiszen a korsó azt jelenti, hogy: ahol a korsó, ott a víz; ahol a víz, ott az élet, a megélhetés. Ez az asszony úgy megfeledkezik önmagáról, hogy otthagyja a megélhetését, az életét, az addigi életét. Hiszen az asszonynak a dolga az volt, hogy tartsa fenn a háztartást, járjon el vízért. 
Egyszer meg is kérdezték, egy pap ismerősöm: Tessék mondani hölgyem, magát hogy hívják? Az asszony megdöbbenve felnézett, és mondta: a nevemet tetszik kérdezni? Hát én nem vagyok más, mint egy konyhai fölszerelés. Igen, az asszonyok abban az időben mondhatták volna: ki is vagyok én? Igen, egy korsó, vizet hordó vagyok, asszony vagyok, ember vagyok.

És az asszony otthagyja a korsót, elfut. Észreveszi, hogy Isten már egymaga elég. Már nem kell az eddigi életem. A továbbadásra már egymaga elég, nekem nem kell az eddigi életem. Ez teljesen betölti az én szomjúságomat. Ez értelmet, örömet ad az életemnek. És azzal, hogy otthagyja a korsót, otthagyja a gátlásait, sebeit. Mert mit vesz észre? Hogy Jézus Krisztus élő vizet adott nekem. Az élő víz pedig akkor jelenik meg, hogy mit mond neki az Úr? Én ismerlek téged! Ismerem a te sebeidet, ismerem az összes bántalmaidat, a gátlásaidat, én teljességben ismerlek téged. És nézd meg, én érted megtöröm a hagyományt, én beszélgetek veled, én lehajolok hozzád. Én érted otthagyom a várost, otthagyom a többezres tömeget azért, hogy csak veled legyek, veled beszélgethessek. Itt vagyok, hogy neked élő hitet, szeretetet adjak! És ezzel töltselek föl téged!

Kedves Testvérek! Gyakran vagyunk mi úgy, mint egy ismerősöm, aki vírusölő programot akart föltelepíteni a computerére, és persze mindig visszajött az üzenet, hogy: töröld az előzőt. Az előző programot. Persze nem akarta. És újra, újra, újra, mindig csak próbálkozott, és nem jött össze. Így vagyunk mi is, hogy megvannak a szép kis védő mechanizmusaink. Mert hogyha most elvennénk tőlünk a korsót, akkor ami mind benne van a mi megszokott életritmusunkhoz, akkor miről is tudnánk beszélgetni? De az Úr Jézus azt szeretné, ha ezt elvehetné tőlünk. Milyen szép lenne, ha ma az istentisztelet után elhagynánk ezt a hajlékot, itt csak korsókat találnánk.

Kedves Testvérek! Igen, Jézus meg akar bennünket frissíteni. Vagyis nekünk adja önmagát, teljesen önmagát. És a védő mechanizmusok, a vírusölő rendszer együtt nem működik. A kettő együtt nem megy. Vagy az Istenem rendszere, vagy az én rendszerem. Ezt tanítja nekünk is a samáraiai asszony: vagy elfogadjuk Jézus Krisztus szeretetét és azt adjuk tovább, vagy pedig viszem tovább a korsómat, a magam kis életét. 

És most az ökumenikus imahét alatt találkozunk, vezérfonalat ad nekünk az egyház és bátorít bennünket, hogy Isten velünk van. Isten testet öltött, hogy együtt tudja velünk járni a földi élet útjait, hogy megszabadítson minket a gátlásoktól, a bűnöktől.

És három dologra hív fel bennünket.
Az imádságra, hogy reá figyeljünk, ne az én sebeimre, ne a kint pletykálkodó szomszédasszonyokra. Reám figyelj, engem hallgass. 
Meghív bennünket az élet szentségére: hogy értem élj, az én örömhíremet ad tovább.
És meghív bennünket arra, hogy közösségben szolgáljuk az igazságot, és szolgáljuk a testvériességet. 
És ezt akarjuk ma megélni, épp úgy, ahogy a samáraiai asszony. Igen, Uram, mi a te reményed, az örömhír hirdetői akarunk lenni, ahogy a samáriai asszony meg tudta téríteni a saját városkáját, úgy akarunk mi is elvezetni minden embertársunkat tehozzád, az élő és az éltető víz forrásához.

Ámen!