Keresztelés
1. Mi a keresztség lényege?
- A keresztség alapja az Örökkévaló Isten irántunk való szeretete. "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (János evangéliuma 3, 16)
- A keresztség egyszerűen fogalmazva: Szövetség Istennel. Isten kezdeményezi ezt a szövetséget. Ebben Krisztus Urunk parancsa válik valóra, hiszen mennybemenetele előtt ezt mondta a tanítványoknak: „Tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében” (Máté 28: 18-20)
- Hirdeti Krisztus ránk is érvényes áldozatát és kegyelmét: "Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik." (Márk 16,16)
- Jézus Krisztus közösségébe von; (Róm 6) Ez a közösség a Jézus Krisztussal való új életben járás közössége. Leszámolok régi életemmel, és Vele újat kezdek. "Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem;" (Galata 2, 20) A keresztvíz alá kerülésünk ezt ábrázolja ki.
- Betagol az Egyházba; "Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban." (Galata 3,27-28)
- Elkötelez a Szentháromság Isten mellett; Mostantól kezdve Isten népének tagjaként, Jézus Krisztussal való szövetségben akarok élni. Egész életem új tartalmat nyert: "Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre." (2Kor 5, 17)
2. Miért keresztelünk?
A mi Urunk Jézus parancsolata szerint keresztelünk, aki ezt mondta tanítványainak: "Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében. Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és íme én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen! " ( Máté 28, 18-20)
- Az egyház egyik sákramentuma (= szentsége) a keresztség.
- A sákramentum hűségesküt jelentett eredetileg.
- Egy cselekményt három dolog tesz sákramentummá:
1. Először is, hogy Jézus Krisztus rendelje el.
2. Másodszor, hogy legyen külső, látható jegy. Ez a keresztségben a tiszta víz. Ahogy a víz megtisztítja testünket a szennytől, úgy törli el Jézus vére a lélek szennyét, a bűneinket.
3. Harmadszor, ígéret fűződjék a szent cselekményhez . Ezt Jézus így mondta: „Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül” (Márk 16:16).
- A keresztség szimbolizálja Isten irántunk való szeretetét és annak elfogadását.
- A felnőtté váló emberen múlik viszont, hogy hittel elfogadja-e ezeket az ajándékokat vagy sem. A megtérés nem más, mint Isten kegyelmének tudatos elfogadása a bűneimre, illetve döntés arról, hogy ezentúl - hálából az értem hozott áldozatáért engedelmesen követem az Úr Jézus Krisztust. Csak Jézus Krisztus befogadásával válik valaki keresztyénné! (János 1,12; Róma 8,9)
3. Milyen életkorban legyen a keresztelés?
- A keresztség a Biblia szerint nincs életkorhoz kötve.
- Ha egy vallásos neveltetést nem, vagy alig kapott felnőtt az élet értelmét keresve nyitottá válik a bibliai üzenet iránt, annak szeretettel ajánljuk az évente október első péntek estéjén induló 'Bibliaiskola' heti egyszeri előadásait. Ha tavaszra lelkileg beérik a döntés, hogy szeretne Krisztus követő életet élni, gyülekezethez csatlakozni és ennek jeleként megkeresztelkedni, akkor ezt hitének megvallásával (konfirmáció) a virágvasárnapi gyülekezet közösségében megteheti, és ekkor részesül majd a keresztségben.
- A református keresztyén szülők természetes vágya és szándéka, hogy gyermekeiket is az Úrral való szövetségben és közösségben szeretnék nevelni, ezért hozzák gyermekeiket a gyülekezet közösségébe megkereszteltetni. Hittel vállalják a gyermek lelki nevelését, és kérik ehhez a gyülekezet segítségét.
4. A gyermekek keresztelésének feltételei:
- Keresztelési szándékot bejelenteni legkésőbb néhány héttel korábban személyesen lehet a lelkészi hivatalunkban.
- Azoknak a gyermekeit keresztel(het)jük meg, ahol legalább az egyik szülő konfirmált és már gyülekezetünk tagja, és részt vesz gyülekezetünk életében.
- Keresztszülőnek olyan valakit, valakiket kell választani, akik lelkileg, hitbelileg tud azonosulni a keresztségkor teendő fogadalommal, és így segíti a szülőket a gyermek lelki nevelésében.
- Ha olyan szülő szeretné gyülekezetünkben gyermekét megkereszteltetni, aki az esztendő jelentős részében máshol lakik, a kereszteléshez szükséges az állandó tartózkodási helye szerint illetékes lelkész írásbeli hozzájárulása is.
- A keresztelést minden esetben keresztelési felkészítő előzi meg a lelkészi hivatalban, ahol átbeszéljük a keresztségről szóló tanítást és a kereszteléssel kapcsolatos időszerű kérdéseket.
- Gyülekezetünkben a gyermekek keresztelése lehetséges: minden hónapban az első, vagy harmadik vasárnap délelőtti és a nagy ünnepek második nap délelőtti istentiszteleteken a gyülekezet közösségében.
- A keresztség sákramentum, szentség, ezért semmilyen díja nincs, az esetleges hálaáldozatot a perselyekbe kérjük elhelyezni.
A gyermekek keresztelésekor a szülőknek feltett kérdések:
1. Akarjátok-e, hogy e gyermeket az Atya-, Fiú- Szentlélek Isten szövetségébe, a keresztyén anyaszentegyházba, a szent keresztség által befogadtassék?
Válasz: Akarjuk.
2. Ígéritek-e, hogy e gyermeket mostantól fogva úgy nevelitek és neveltetitek, hogy az Atya-, a Fiú- és a Szentlélek Istenbe vetett hitéről majd ő maga önként tegyen vallást a gyülekezet előtt a konfirmációban?
Válasz: Ígérjük és fogadjuk.
Minden keresztelés alkalmával megvalljuk hitünket az apostoli hitvallás szavaival
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében.
És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat.
Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.
5. Felnőttek keresztelése
- A 3. pontban leírtak szerint lehet rá készülni, és személyes hitvallásuk és fogadalmuk alapján történik a keresztelésük és konfirmációjuk Virágvasárnapon.
- Felnőttként keresztelkedőnek nem szükséges keresztszülő, hiszen ő maga tesz fogadalmat.
- A bibliaiskolai előadás sorozat címe: Miért éljek? alcíme: Isten és önismereti előadások a Biblia alapján. További részletek az Életünk vagy az Alkalmaink menüpontban olvashatók.
- Felnőttként keresztelkedett, konfirmált testvéreink útkeresésükről, hitre jutásukról szóló vallomásai olvashatók honlapunkon, gyülekezeti újságunk a Szivárvány korábbi éveinek általában a májusi és novemberi számában.
6. Mi legyen a keresztelés után?
- A keresztelés egy folyamat kezdete, és nem egy lezárt, befejezett esemény.
- Ezért a kereszteltető családokat, hogy segíthessünk nekik fogadalmuk teljesítésében, várjuk továbbra is gyülekezeti alkalmainkra! (Lásd a részleteket az Alkalmaink menü pontban!)
- A vasárnapi fél 9 és fél 11-kor kezdődő istentiszteleteink első 10 percében a gyermekek a szülőkkel együtt vannak a templomban, majd átmennek az óvodás és iskolás gyermekek a termekbe a saját foglalkozásaikra.
- Önkormányzati óvodákban, iskolákban pedig rendszeresen tartunk hittanórákat a gyermekeknek.
- A hittanra járt legalább 7. osztályos gyermekek jelentkezhetnek majd konfirmációi előkészítőre.
- A felnőtt korban keresztelkedett konfirmált testvéreinknek a vasárnapi istentiszteleteken túl, életkornak és élethelyzetüknek megfelelően vannak kiscsoportos foglalkozásaink és más alkalmaink.
- A közösség megtapasztalására szeretettel ajánljuk nyaranta a gyülekezeti többgenerációs nagytáborunkat.
Éljünk örömmel az Isten szövetségében és a népe közösségében felkínált áldásaiban!