Rólunk ▼ Küldetésünk Történetünk Épületeink Munkatársaink Galéria Szivárvány Alkalmaink ▼ Istentiszteletek Érdeklődőknek Gyerekeknek Fiataloknak Felnőtteknek Kamarakórus Többgenerációs tábor NaptárKapcsolatTámogatás ▼ Adakozás Alapítvány Önkéntes szolgálatok Új vagyok itt

„ELSŐ LÉPÉS” a keresztény szerelem felé – egy ökumenikus párkereső nap beszámolója

2026. november 3.

2026. szeptember 26-án ismét Debrecenben szerveztük meg az „ELSŐ LÉPÉS – Párkereső alkalom keresztény fiataloknak” c. rendezvényünket 20-35 éves keresztény párkeresők számára. A program ugyanitt indult útnak két és fél évvel ezelőtt, 2024. áprilisában, azóta pedig, Istennek hála, már eljutott Budapestre és Veszprémbe is – és úgy tűnik, továbbra sem a „leállás” időszaka következik számunkra. :)

Az első alkalom szervezését követően még egyáltalán nem gondoltuk, hogy ilyen rövid időn belül ennyiszer lesz lehetőségünk a programot más és más városokba elvinni, illetve, hogy minden rendezvényünkön kb. 100-150 résztvevő lesz majd jelen. Így volt ez szeptember utolsó szombatján is, a Szenci Molnár Albert Református Felsőoktatási Diákotthonban, az idei őszi ökumenikus párkereső napunk helyszínén is. Az esemény ökumenikus jellege már a szervezésben is szinte minden alkalommal megmutatkozik, ugyanis az a tapasztalatunk, hogy a keresztény párkeresés felekezettől függetlenül mindannyiunknak az érdeke. Idén református helyszínen, római katolikus szervezésben, tavaly Debrecenben pedig görögkatolikus helyszínen, a Görögkatolikus Metropolitai Hivatalban, református és római katolikus szervezésben, a Debrecen-Nagyerdei Református Gyülekezet és a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség együttműködésével valósult meg a program. 

A két és fél héttel ezelőtti szeptemberi alkalmunk reggel 9 órai kapunyitással kezdődött, amikor már a majdnem 20 főből álló önkéntes csapatunk az épületben várta a résztvevőket, akik regisztrációjukat követően már el is kezdhették az ismerkedést különböző beszélgetésindító kártyákkal, illetve keresztény totóval a kezükben. Külön öröm volt számunkra, hogy a mostani rendezvényünkön már a reggeli regisztrációs órában is nagyon sok beszélgetés alakult ki spontán módon: a résztvevőink odamentek egymáshoz, keresték egymás társaságát a kezdeti izgalom és esetleges félénkség ellenére is.

A megnyitó 10 órakor vette kezdetét Bákonyi János atya, az idei őszi programot szervező Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség egyetemi lelkészének bátorító gondolataival. Ezt technikai információk követték, mely után közösen imádkoztunk a nap sikeréért, a résztvevők nyitottságáért, bátorságáért és azért, hogy a rendezvény alatti beszélgetéseket, ismerkedéseket a Szentlélek vezesse. János atya áldását követően a férfiak férfibátorításon, a nők pedig női bátorításon vettek részt, ahol külön-külön buzdítottuk őket az aktív jelenlétre, valamint tanácsokkal láttuk el őket. Hatalmas áldás volt számunkra, hogy a rendezvényen már másodszor team tagként volt jelen Soma és Erika, akik a 2025-ös veszprémi alkalmunkon ismerkedtek meg egymással és azóta is boldog párkapcsolatban élnek egymással – így ők is megosztották a résztvevőkkel a történetüket és elmesélték, hogy ők hogyan élték meg az eseményt.

 

A napindítás után, néhány bemelegítő, jégtörő játékot követően kezdetét vette a szervezett ismerkedés. A résztvevők a délelőtt során először rapid randi-szerűen beszélgethettek egymással párokban. Ehhez minden pár kapott egy-egy képcsomagot és egy témát / kérdést, amely a beszélgetésnek keretet adott. Egy-egy pár öt percig beszélgetett egymással, mely után párcsere következett. Azért tartjuk fontosnak, hogy a beszélgetéseknek valamilyen keretet adjunk, mert ezzel elkerüljük az egésznapos „small talk” veszélyét – sokszor szoktuk hangsúlyozni a programokon, hogy időjárásról és kedvenc pizzafeltétekről beszélgetni ugyan biztonságos, de nem feltétlenül célravezető. :) A rendezvény célja ugyanis az, hogy a résztvevők el tudják dönteni, hogy kikkel folytatnák szívesen az ismerkedést a rendezvényen kívül is.

Az első páros rész után, de még ebédszünet előtt a résztvevők kisebb csoportokban is tudtak találkozni egymással. Az első kis csoportos beszélgetésen felekezetek szerint voltak beosztva, a másodikban pedig földrajzi közelség alapján. A csoportos beszélgetéseket mindig az önkénteseink vezetik, és ezekben is gondolatébresztő, érdekes témákkal kapcsolatban osztják meg a véleményüket a résztvevők. A csoportos beszélgetéseket különösen is fontosnak tartjuk, ugyanis itt tudnak találkozni azok, akik talán távolabbról érkeztek, de egymáshoz mégis közel élnek – a mostani rendezvényünkön pl. három budapesti és Budapest-környéki csoportunk is volt. Ezen kívül pedig teret szeretnénk biztosítani azoknak is, akik felekezetükön belül maradva szeretnének párt találni – az első csoportos blokkban ugyanis „egy helyen” láthatják sokan a saját felekezetükből érkezőket.

A csoportos ismerkedések után egy ebédszünet következett, mely idő alatt szintén lehetősége volt a résztvevőknek egymáshoz kötetlen módon odamenni, beszélgetni, társasjátékozni kisebb csoportokban. Ilyenkor mindig öröm számunkra, hogy vannak, akik már a délelőtti részen jót beszélgettek egymással, ezért együtt mennek el ebédelni valahova, vagy már együtt sétálnak a környéken… :)

Az ebédszünet után azonban még korán sem volt vége a rendezvénynek, ugyanis következett a második páros blokk. Mindig erre a részre időzítjük az izgalmas, mély, megosztó kérdéseket, mivel fontosnak tartjuk, hogy a rendezvény keresztény jellege a témákban is megmutatkozzon – erre pedig a résztvevőknek is igénye van, a jelentkezésnél mindig jelzik, hogy szeretnék, ha a fontos kérdések teret kapnának a nap során.

A mélyebb témák után egy kötetlenebb rész várt a résztvevőkre, amikor egymással társasozhattak, szabadon kezdeményezhettek beszélgetéseket, illetve lehetőségük volt egy táncház során tánc közben is megismerni a másikat. Mivel a páros beszélgetések alatt életkor szerint csoportosítjuk a résztvevőket, ezek a kötetlen blokkok különösen fontosak azoknak, akik talán éppen nem kerültek egy terembe, vagy nyitottabbak egy pár évvel másabb korosztállyal is ismerkedni. 

A napot végül egy utolsó páros, képasszociációs beszélgetős kör zárta – külön öröm volt számunkra, hogy az azonos terembe osztott résztvevők között „körbe ért a kör”, tehát minden hölgy tudott minden férfi résztvevővel beszélni a saját korosztályából. A rendezvényt közösen zártuk le, a résztvevőket bátorítva arra, hogy vegyék fel egymással a kapcsolatot, illetve reagáljanak azoknak az üzeneteire, hívásaira, akiknek megadták az elérhetőségüket.

A program végeztével az önkéntes csapattal mindig egy közös „lecsengetős” team vacsorán veszünk részt, ahol átbeszéljük a nap történéseit, megosztjuk az élményeinket és ötletelünk a következő alkalommal kapcsolatban… ugyanis azt látjuk, hogy töretlenül nagyon nagy az igény a rendezvényünkre. :)

Nagyon hálásak vagyunk legelső sorban Istennek, a „mennyei Főszerverzőnknek” azért, hogy alkalomról alkalomra bőségesen megáldja ezt a kezdeményezést – többek közt számos, a program által kialakult párkapcsolattal és idén nyáron már egy ELSŐ LÉPÉS-es esküvővel is! :) Ezen kívül pedig mindig kellő erőt ad nekünk a szervezéshez, a lebonyolításhoz és az utómunkákhoz is. A rendezvény egésze alatt nagyon érezhető az Ő jelenléte és segítsége – ezért úgy gondoljuk, hogy a keresztény fiatalok és felnőttek párkeresése különös helyet foglalhat el az Ő szívében! Nagyon köszönjük továbbá a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészségnek, hogy a rendezvényt felkarolták, anyagilag támogatták és biztosították annak minden feltételét, szükségletét! Hálával tartozunk a Szenci Molnár Albert Református Felsőoktatási Diákotthonnak, hogy a programot befogadták és annak méltó helyszínt adtak! Továbbá nagyon köszönjük, hogy a Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség, a tavalyi debreceni rendezvényünk társszervezője idén támogatta az önkéntes csapat mostanra már hagyománnyá vált közös vacsoráját – nagyon jó érzés volt az ő lelkiismeretes munkájukat ilyen módon meghálálni! Sokan közülük már visszajáró team tagok, tehát rendezvényről rendezvényre jelen vannak a programon és teljesen önkéntes alapon, belső indításból szolgálnak azon – nagyon sok esetben hosszú távokat utazva a lakóhelyükről, ugyanis nem csak akkor jönnek el a rendezvényre, ha a környékükön szervezzük. Ezért is vagyunk nagyon hálásak, hogy lehetőségünk volt egy vacsorával meghálálni nekik az ő elkötelezettségüket. Köszönjük tehát az önkéntes csapat és szervezőtársam, Dóri egésznapos és a rendezvény napján kívüli szolgálatát is, mellyel lehetővé tették az esemény gördülékeny, összehangolt lebonyolítását és a résztvevők folyamatos koordinálását. A résztvevőknek pedig hálásak vagyunk a bátorságukért és nyitottságukért, illetve azért, hogy igent mondtak a programra – az őszinte, offline és „nyílt lapos” párkeresés ugyanis egyáltalán nem egyszerű a mai modern világunkban.

Amennyiben valaki érdeklődését felkeltette a lehetőség, ajánljuk figyelmébe Facebook-oldalunkat, ahol folyamatosan nyomon követhetők a saját eseményeink, valamint mások által szervezett keresztény párkereső programokat is népszerűsítünk: https://www.facebook.com/elso.lepes.parkereso.alkalom . Ha valakinek pedig a rendezvénnyel kapcsolatos kérdése lenne, keressen minket bátran az elso.lepes2024@gmail.com email címen!

Folyt. köv. … :)

 

Mares Anna

a kezdeményezés egyik megálmodója, főszervező