Rólunk Küldetésünk Történetünk Épületeink Munkatársaink Galéria Szivárvány Alkalmaink Istentiszteletek Érdeklődőknek Gyerekeknek Fiataloknak Felnőtteknek Énekkar Többgenerációs tábor NaptárKapcsolatTámogatás Adakozás Alapítvány Önkéntes szolgálatok Új vagyok itt

Épületeink

Gyülekezetünk eredeti, 1942-ben felszentelt nagy otthonát, a 800 ülőhelyes templomterű, és alagsorában sok termes, u.n. "Egyetemi templom"-ot 1975-ben el kellet hagynunk, mely épület akkor szabályos adásvétel és csereszerződés nélkül, a diktatúra nyomására állami kézre került.

Gyülekezetünk jelenlegi otthonát 1975 őszén szentelték fel a Bolyai utcán. Ebbe az eredetileg 280 személyes templomba, - beleértve a hozzányitható 30 férőhelyes kistermet is - később még 100 darab pótszék került behelyezésre.

 

Megszólalt a gyülekezetünk saját erejéből építtetett új, két manuálos orgonája.

Saját költségén épített gyülekezeti házat egyházközségünk.

15 évvel a megépítése után, egy új szobával bővítettük az eredetileg 72 négyzetméteres lelkészlakást. Az 1975-ben segédlelkész garzonnak szánt részben pedig, kialakítottuk az új, a templomi kicsi irodához képest tágasabb lelkészi hivatalt.

Kialakítottuk a gyülekezeti kistermet.

Szintén saját költségén új karzat építtetésével bővítette gyülekezetünk a templomot, immár 450 ülőhelyesre. De 1998-ra újra szűk lett a templom, ezért azóta vasárnap délelőttönként két egyforma istentiszteletet tartunk.

Örökség révén kapott gyülekezetünk egy kétszobás lakást, melyet segédlelkészi lakásként hasznosíthatunk.

Szintén 1997-ben saját erejéből a templomkert köré 85 méter hosszú kerítést építtetett gyülekezetünk.

A polgári kormány visszaadta egykori tulajdonunkat és otthonunkat az Egyetemi templomot a Magyarországi Református Egyháznak, majd az épület a Tiszántúli Református Egyházkerület tulajdonába került, és mi kerestük a további fejlődés lelki és épületbeli lehetőségeit.

Szintén 2002-ben gyülekezetünk tagjainak adományából felújíttattuk templomunk tetejét.

Elvben megegyeztünk a Tiszántúli Református Egyházkerület elnökségével, hogy egykori tulajdonunk és otthonunk az Egyetemi templom az Egyházkerület tulajdonában és használatában marad, és ezért a Nagyerdei Gyülekezet hathatós kerületi támogatásból bővítheti majd Bolyai utcai épületét.

Először elkészítettük épületünk - több lépcsőben megvalósítható - hosszú távú bővítési kerettervét, melynek első ütemét a következő évben meg is valósítottuk.

210m² új rész megépítésével, egy átriumnak nevezett központi tér köré szervezve, összekötöttük a templomot és a régi gyülekezeti házat. Egyúttal részben átalakítottuk illetve fűtés rekonstrukció által korszerűsítettük már meglévő épületeinket is.

A 62 millió forintos beruházás költségeinek 40%-át az (az Egyetemi templom kompenzációjaként) az Egyházkerület, 60%-át pedig gyülekezetünk fizette.

 

Az átrium mint az épületegyüttes középpontja egyfajta 'előszoba' és közösségépítő funkciót hivatott betölteni. Az átriumban a kihangosítás és kivetítés, valamint szükség esetén az összenyitható ajtók által közel 100 alkalmilag behelyezhető székkel bővíthető a templomi ülőhelyek száma is.

A korábbi segédlelkész garzon szobáját 1990 óta irodaként használtuk de a gyülekezeti élet gyarapodása miatt az évek folyamán ez is kicsinek bizonyult. Az összezsúfolt különböző feladatok számára most külön van iroda, lelkészi szoba, hitoktatói szoba. Az öt kisebb-nagyobb méretű termünk pedig a kiscsoportos foglalkozások számára biztosít tágasabb lehetőségeket.

Gyülekezetünk megpróbáltatásokkal teljes hetven éves történetét és az Úr hatalmát, a templomkertben az új épületrész helyén egykor állt török mogyorófa törzséből faragott kereszttel örökítettük meg az átriumban.

Templomkorszerűsítés első ütemeként saját erőből hőszigetelt üvegekkel láttuk el a nyílászárókat. A 2.300.000 forintos költséget két család adományából fizettük ki.

A templomkorszerűsítés második ütemeként a színesebbé vált gyülekezeti élet (gyermek-ifjúsági műsorok, kamarakórus, és más szolgálatok) számára az úrasztala környékéhez dobogót építtettünk. A főbejárat fölötti karzaton a padokat megemeltük, hogy az ott ülők legalább a szószéket láthassák. A több mint másfél milliós költséget közadakozásból fedeztük.

Szintén 2012-ben létrehoztuk a gyülekezeti könyvtárat

Feljítottuk a 14-es és 15-ös terem tetőjét.

Szintén 2014-ben  használatba kaptuk és füves területté alakítottuk át a templomunk melletti egykori teniszpályát.

A Püski lelkész-házaspár nyugdíjba vonulását követően gyülekezeti, egyházkerületi és egyházmegyei támogatásból megtörtént a parókia felújítása, mellyel egy üemben a 14-es, 15-ös terem falai hőszigetelést kaptak és kicseréltük a termek nyílászáróit is.

 

Istennek legyen hála, hogy lehetőségünk volt a folyamatos bűvülésre, épületegyütteseink fejlesztésére.

Könyvjelző (ugrás a kívánt címszóhoz)

GF